Túl lelkes voltál? Van ez így, de azért nem kell felszívódni, mert nem tudod, hogyan közöld a rossz hírt.

Összejöttetek, minden tökéletes volt, meglovagoltátok azt az első hullámát a vonzódásnak, amikor olyan király együtt lenni, hogy az sem tűnik fel, ha egy napja nem ettél és nem aludtál és már büdös is vagy. (Te. A nők nem büdösek.) Aztán hirtelen észreveszed, hogy eláll a füle és képtelen vagy nem azt nézni. Addig vizsgálod a zavaró fület, amíg fel nem tűnik, hogy az álla is csapott; és ez már alaposan belezavar a boldogságodba, aztán egyszer csak azt is meghallod, ahogy csámcsog a kaján és abban a pillanatban mindennek vége. Úgy érzed, belehalsz, ha még egyszer meg kell csókolnod, lever víz, ha telefonon hív, és legszívesebben úgy tennél, mintha kivándoroltál volna Afrikába, csak hogy ne kelljen többet látnod.

Van ez így. Szívás. Egyébként ilyen esetben főleg neki, de azért lehet kezelni. Illetve sajnos kell. Sokan azt mondják, az őszinteség mindig a legjobb megoldás, de nekik biztos nem mondtak még olyat, hogy eláll a fülük és csapott az álluk. Szóval nem, nem kell kíméletlenül őszintének lenni. Ugyanakkor nem is hazudhatsz: egyrészt megszívhatod, másrészt mert felnőtt férfi vagy, és az ciki, ha képtelen vagy valakinek olyat mondani, aminek nem fog örülni.

A legjobb duma, amivel valaha szakítottak velem, az volt, hogy "95%-ban tökéletes vagy nekem és hosszú évekig ellenék veled, de én igazából meg akarom keresni a 100%-os csajt". Jogos. Nem mondom, hogy nem voltam szomorú, de legalább nem maradtak rossz érzések és kérdések (kit érdekel az 5%, legyünk már nagyvonalúak), mint az olyan dumák után, hogy "nem veled van a baj, hanem velem" (az biztos, apukám, ha ilyen dumával próbálkozol), vagy a "nem akarok kapcsolatot" (én sem azt akartam, hanem téged, idióta).

Ahhoz, hogy fájdalommentesen megszabadulj valakitől, kicsit össze kell szedned magad. Ha ugyanis sunyizol és megpróbálod elkerülni a másik fél megbántását, annál nagyobb bajt okozol. Ha összevissza beszélsz, megválaszolatlan kérdések maradnak a csaj fejében, aminek az lesz a következménye jobb esetben, hogy nehezen teszi magát túl rajtad, rosszabb esetben pedig, hogy zaklatni fog a válaszokért. Kell az neked, hogy hetekkel a szakítás után is arra ébredj az éjszaka közepén, hogy a csaj már megint berúgott és tolja neked a drunktexteket?

Legegyszerűbb, ha értelmesen előadod, hogy sajnos részedről hátraarc, mert úgy érzed, hogy mégsem ő az. Ugyanis erről van szó. Az okok annál lehetnek sokkal összetettebbek, minthogy el tudd magyarázni, mint például, ha nem tűnik fel időben, hogy "eláll a füle", illetve lehetnek sokkal egyszerűbbek is, minthogy érdemes legyen elmagyarázni: hirtelen beleszerettél valaki másba.  Bármi is legyen, nem fair, ha legalább a tényt nem közlöd. Te sem akarnál energiát fektetni egy olyan csajba, aki nem akar tőled semmit. Utálod, ha az udvartartásnak vagy a része, és elhúzzák előtted a mézesmadzagot? Ennek a férfimegfelelője, amikor nem tudtok szakítani.

Mivel itt most arról van szó, hogyan kell eljárni néhány együtt töltött hét után, azért nem kell pánikolni a feladattól. Ha ezt nem tudja megemészteni a csaj, akkor vele van a baj. Vannak olyan nők, emberek, akik pár nap után halálos szerelembe esnek és összetörik a szívük, ha elhagyják őket, de arról nem te tehetsz, ha ilyen csajt fogtál ki. A barátnői vagy a pszichológusa majd megvigasztalják, neked csak a saját részeddel kell foglalkoznod. Azaz, amint megbizonyosodtál róla, hogy nem pálya a csaj, meg kell mondanod. Egyszerűen, tapintatosan, de őszintén.

Általános felfogás, hogy az ilyesmit nem szabad levélben vagy telefonon intézni, de szerintem néhány hét után ez még simán belefér. Akkor normálisan megfogalmazhatod, másrészt nem kell szembesülnöd vele, hogy milyen szomorú lesz a csaj, harmadrészt neki is megspórolod, hogy műmosollyal kelljen nyelnie a könnyeit egy kávézóban. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a fejedhez vágja, hogy "nem vagy korrekt", ha nem személyesen beszélsz vele; de miért ne lennél korrekt, ha nem sunyizol és egyszerűen megírod, hogy mi van?

A vagdalkozásnak nem szabad teret hagyni. Sőt, néhány hetes kapcsolat után semmilyen nyomásnak nem kell engedni, hacsak nem azzal indítottál, hogy házasságot ígértél, ugyanis mindez megtörténhet fordítva is, és akkor neked kell benyelned a békát. A nagyanyám azt mondta nekem egyszer, hogy tizennyolc évesen az ember nem hal bele egy szakításba. Akkor azt hittem, hogy kamuzik és osztja az észt, hogy ne hisztizzek, de közben eltelt pár év, pár szakítással és még itt vagyok. A csaj is túl fogja élni, akármit is mond.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Így mutasd be a csajodat a szüleidnek!
A prosti olcsóbb, mint a pornó

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában