Mozgással, sok mozgással, hangsúlyozzuk ugye egyfolytában. Viszont önmagában ez nem biztos, hogy elégnek bizonyul, főleg, ha magasról teszel az egészséges étrendre, vagy ha esténként letolsz egy üveg bort – és még a genetikai örökségünk is „megbélyegez” minket egy életre a megfoganásunk pillanatában.

Egy nagy létszámú kutatásból az derült ki nemrég, hogy még az amúgy egészséges anyagcseréjű elhízottakat is nagyobb eséllyel sújtja szívroham vagy agyvérzés, mint az átlagos testsúlyúakat.

A Birminghami Egyetem kutatói a brit háziorvosi rendszer elektronikus adatbázisából 3,5 millió 18 évesnél idősebb ember 1995 és 2015 közötti adatait nyerték ki, majd dolgozták fel. Külön kiemelnénk, hogy a résztvevőknek a vizsgálat elején nem voltak szív- és érrendszeri problémái, továbbá figyelembe vették a demográfiai tényezőket és a dohányzást is. A kutatás alanyait ezek után csoportokra osztották testtömegindexük és az anyagcseréjük állapota alapján. Egészséges, anyagcserezavar nélkül élő elhízottnak azt tekintették, akinek

  • se cukorbetegsége,
  • se magas vérzsírszintje,
  • se magas vérnyomása nem volt,

azaz, aki dacára az elhízásnak elvileg „rendben volt”.

Azt vizsgálták, különböznek-e egymástól a normális súlyú és az elhízott emberek szív- és érrendszeri kockázatai, ha mindkét csoportban az egészséges anyagcseréjűeket vették figyelembe. Megállapították, hogy az egészséges anyagcseréjű elhízottaknak

  • 50%-al nagyobb az esélyük, hogy szívkoszorúér-betegségük alakuljon ki, mint a normális súlyú egészségeseknek,
  • 7%-al nagyobb az agyérbetegségek rizikója,
  • kétszer nagyobb a szívroham kockázata.

Természetesen az elhízottak szív- és érrendszeri kockázata annál magasabb volt, minél több anyagcserezavaruk volt, ugyanakkor Caleyachetty hangsúlyozta: az úgynevezett egészséges, tehát anyagcserezavar nélküli elhízás sem ártalmatlan egészségügyileg, ezért ajánlatos nagyon odafigyelnünk erre, ha szeretnénk, hogy sokáig egészségesnek maradni.

(forrás: Science Daily, BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés