Chris Hemsworth megvan a Thor: Ragnarökből? Persze, akkor most elmondjuk, hogyan gyúrhatod magad te is (fél)istenné.

Hemsworth mindegyik Thor-szerepére olyan testet edzett össze, amit talán minden nő örökre a szívébe zárt. Persze nem mindegyik részre készült ugyanúgy, ezért lehet, hogy több isteni edzéstervet is találhatsz vele kapcsolatban – egyet már mi is megírtunk, és most itt van egy újabb, amivel a Thor: Ragnarökre gyúrt Luke Zocchi edző segítségével:

Boksz

Melegíts be néhány könnyebb bokszmozudlattal (árnyékolás) 5–10 percig, majd laza boksz az edzőpartnerreddel, de úgy, hogy nem érhetsz az arcához, csak a testét, vállát érheti ütés.

Funkcionális tréning tabat edzésmódszerrel:

Minden gyakorlatot 20 másodpercig végzel, majd 10 másodpercet pihensz, egy kör 4 percig tart, azaz 8-szor ismételsz. Minden 8 perc után pihensz 1 percet a következő gyakorlatig:

1. Medvekúszás

Tenyereket és térdeket a talajon, így kezdj el előbb előre, majd hátrafelé haladni, hogy a kezeiddel és a lábaiddal egyszerre kúszol.

2. Húzódzkodásból burpee

Húzódzkodj vállnál kicsit szélesebb fogásban, amíg az álladdal meg nem érinted a rúdat, aztán vissza, menj le fekvőtámaszba, majd ugorj rúdra és húzódzkodj ismét.

3. Kötélrázás

Vegyél mindkét kezedbe egy-egy hajókötelet, állj vállszéles terperszbe, kissé roggyasz, majd kezd el felváltva vagy egyszerre rázni a köteleket.

4. Hegymászás
Fekvőtámasz helyzetben ugorj váltott lábbal a kezeid közé és csináld, amíg bírod.

Izomformálás

Ezek után jöhet a váll izmosítása:

1. Vállból nyomás (4x12)

Csípőszéles terpeszben told ki a kézi súlyokat a válladtól a magasba.

2. Vállból nyomás ülve (3x10)

Ugyanazt kell csinálnod, mint az előbb, csak ülve, így nagyobb súlyokkal tudsz dolgozni.

3. Vállkörzés (4x10)

A vállból nyomást itt sem úszod meg, de most miután visszaereszted a súlyokat, tartsd oldalra és végezz 10 oldalirányú körzést.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés