Lement a kultikus séfvilágbajnokság első napja, frenetikus volt, de a java még hátravan, ugyanis délután jön Széll Tamás és a magyar csapat.

A budapesti döntőn a húsz versenyzőnek 5 óra 35 perc alatt egy hús- és egy halételt kell prezentálnia. A nyitott versenykonyhákban, óriási közönség előtt dolgozó séfek kreativitásból és technikai tudásból vizsgáznak úgy, hogy közben saját nemzetük kulináris értékeit is népszerűsítik.

Dunai kecsege és gímszarvasborjú

A verseny során a két zsűri hat szempont szerint értékeli az elkészült ételeket. A konyhai zsűri – két szempont alapján – 20 pontot ítél a versenyzőnek. Tíz pont jár a higiéniáért és a konyhai eljárásokért, a további 10 pont pedig a gazdaságos alapanyag-használatért. A kóstolózsűri – melyet a résztvevő csapatok elnökei alkotnak – összesen 80 pont odaítéléséről dönthet. Negyven pont jár a végső ízért, 20 pont a tálalásért és 10 pont a takarékos anyaghasználatért. A húsételnél 10 ponttal értékelhető a recept eredetisége, míg a halétel esetében 10 ponttal jutalmazható annak a titkos összetevőnek a használata, melyet a verseny előestéjén és az első versenynapon sorsolnak ki. A tárkonyt, mely az első titkos összetevő lett, a mai nap során kellett a versenyzőknek az ételek készítésénél használni, a turbolya pedig a holnap sorra kerülő séfek alapanyaga lesz. A francia konyha által kedvelt turbolyát jellemzően halételek ízesítésére használják de salátákhoz, báránysültekhez, gombás ételekhez is ideális választás. A halas versenyfeladat során a séfek a dunai kecsegét és kaviárját, a hús fogás esetében a magyar gímszarvasborjú, combját és gerincét dolgozzák fel.

Ma véghajrában a magyarok

Az izgalmaknak még közel sincs vége, hiszen ma mérkőzik meg Széll Tamás, akit Szabó Kevin commis és Vomberg Frigyes coach is támogat majd a versenyételek elkészítésében. A magyar séfszerdán 14.40-kor tálalja a hal fogást, a hús fogás pedig 15.15-kor kerül a zsűri elé. Csapatunk Hollandia, Olaszország, Oroszország, Svájc, Horvátország, Franciaország, Belgium, Dánia és Svédország séfjeivel együtt lép majd a versenypódiumra. A díjátadó ünnepségre május 11-én 18.00 órakor a verseny helyszínén kerül sor, ekkor dől el, hogy ki lesz az a 11 séf aki részt vehet a Bocuse d’Or 2017 januárjában rendezendő lyoni világdöntőjén, ahol kontinentális válogató versenyek győztesei vetélkednek majd egymással.

(Fotó: Magyar Bocuse D'Or Akadémia Egyesület)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában