Nem volt telefonunk, se számítógépünk. Internetről még nem hallott a világ.

Tévénk, még ha volt is, ahogy leesett a hó, nem volt kérdés, hogy rohanunk hógolyózni, ki a fehér utcára.

De a legjobbak a nyarak voltak. Amikor késő estig játszhattunk.

Telefon híján mindig megígértük, hogy világosban hazaérünk. Kihasználtuk az utolsó perceket is, és ha később értünk, legfeljebb kaptunk egy nagy letolást. Na és? A játék a haverokkal így is felejthetetlen volt.

Néha sárosan, néha nagy, vérző sebbel a térdünkön, könnyes szemmel értünk haza. De egy cseppet sem bántuk.

Hogy fogják-e ismerni ezt a mai gyerekek? Aligha. Vagy csak nagyon kevesen.

A skót Niki Boon csak hobbiból kezdett fotózni, és most, jó néhány évvel az első exponálás után újra visszatért a szenvedélyéhez.

Egyedül a helyszín és a helyzet változott: most már négy gyerekével Új-Zéland egyik ritkán lakott részén él.

Boon fő inspirációja az volt, hogy látta gyerekei kapcsolatát a természettel és az őket körülvevő világgal. Így született meg a fotósorozat is, a  "Childhood in the Raw", ami a négy gyerkőc technológiamentes mindennapjait mutatja be.

A képekre a "szép" vagy "lenyűgöző" jelző teljesen jellegtelen, szenvtelen. Elnézve őket a gyerekkorunk egy kis darabját kaptuk vissza mi is néhány percre, és masszív libabőrrel néztük őket végig újra meg újra.

Nem tudjuk szebben elmondani vagy leírni, ami most történik velünk és körülöttünk, mint ahogy Weöres Sándor tette, amikor még "minden más volt":

"A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.
A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt vagy alig él, vagy maga és mások rovására rejtek-utakon él.
Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar." - Weöres Sándor, Élet

(fotók: Niki Boon)