Spanyolországban nem Gaudí az egyetlen, aki élete fő műveként katedrális építésébe kezdett. Justo Gallego 53 évvel ezelőtt látott neki Madrid mellett, mindenféle szaktudás nélkül egy székesegyház építésébe.

A korábbi farmer és torreádor a spanyol polgárháború borzalmainak hatására 1953-ban belépett a Trappista szerzetesrendbe, majd nem sokkal később súlyos tuberkulózist állapítottak meg nála.

Viszont, amikor a betegségre fény derült, tett egy ígéretet: ha felépül, egy örökölt telken, a Madridtól pár kilométerre fekvő Mejorada del Campo-ban templomot fog építeni. Meggyógyult.

Így aztán, 1963-ban bármiféle előzetes tapasztalat vagy szaktudás nélkül látott neki a katedrális építésének úgy, hogy minden pénzéről lemondott, sőt, a saját házát is eladta.

A gigantikus templomot azóta adományokból, építési törmelékből és más újrahasznosított anyagokból építi mind a mai napig.

A katedrálist egyébként a római Szent Péter-bazilika ihlette, de kastélyok és templomok is inspirálták.

A legszebb az egészben, hogy a templomra az idős férfi soha nem kapott építési engedélyt, de mivel mára a város látványossága lett, nem hátráltatják a munkában.

Sosem gondoltuk, hogy ilyen bámulatos, amikor a hit egy épületben manifesztálódik. Leborulunk!

(via CNN, Great Big Story)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés