Elég menő ajándékot kapott Putyin, bár valósznűleg nem fogja hordani a szemüveget.

Joe Biden az Egyesült Államok elnökeként először találkozott Vlagyimir Putyinnal június 16-án. Biden két ajándékot is vitt az orosz vezetőnek, Putyin egy amerikai gyártmányú Randolph aviator napszemüveget és egy amerikai bölényt ábrázoló kristályszobrot kapott.

A Randolph nevű cég az amerikai fegyveres erőket és a NATO-szövetségeseket látja el felszereléssel.

A Randolph eredetileg egy massachusettsi repülőgépgyár volt, de 1978-ban elkezdtek katonai felszereléseket is gyártani, elsősorban pilótáknak.

Az amerikai bölény 2016 óta, az akkori elnök Barack Obama hivatali ideje alatt lett az USA hivatalos nemzeti állata, ezért esett a választás a kristálybölényre.

A Genfben tartott csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón Biden elmondta, hogy a megbeszélés során nagy hangsúlyt fektett az emberi jogok fontosságára valamint arra, hogy a két ország kapcsolata maradjon stabil és kiegyensúlyozott.

Később Vlagyimir Putyin is sajtótájékoztatót tartott, az orosz elnök elmondása szerint egyáltalán nem volt ellenséges hangulat a két fél között és valamelyest előre tudták lendíteni a két ország kapcsolatát.

Arról nincs hír, hogy Putyin hordani fogja-e az amerikai napszemüveget.

CNN; kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában