A Capitolium megrohamozása után több híresség is magyarázkodásba kezdett, ugyanis az internetes megmondóemberek felfedezni vélték néhányukat egy-egy fotón, amiket a tragédiába torkolló zavargásokon lőttek.

Ez nem vicc, többek között a Jamiroquai énekesét is meggyanúsították azzal, hogy valójában ő lenne a híres mosómedve sapkás sámán, aki csak organikus sámánkaját eszik – az egész odáig fajult, hogy az énekes végül bejelentkezett, hogy elmondja: bár tetszik neki a sámán szerelése, tényleg nem ő látható a felvételeken.

Nos, a napok teltek, a fotók gyűltek, a sztori pedig haladt tovább, végül pedig kőkemény mérföldkőbe ütközött:

Chuck Norrisba.

Ugyanis felbukkant néhány olyan fotó, amelyen egy hozzá hasonló figura látható a tüntetők között.

Hiba, nagy hiba ilyesmivel gyanúsítgatni azt a Chuck Norrist, aki véradáshoz csak egy pisztolyt és egy vödröt kér, és aki horganyzott tüskésdrótot használ vécepapírnak, kotonnak pedig csak kiéheztetett texasi csörgőkígyót. Nos, a színész és egykori karatevilágbajnok menedzsere tiszta vizet öntött a pohárba: elmondta, hogy Chuck Norris nem tartózkodott Washingtonban a tüntetéskor, hanem Texasban volt a családjával.

Majd a végén beadta az ultimate magyarázatot: bár a fotókon látható férfi hasonlít rá,

Chuck sokkal jóképűbb.

És valószínűleg a fotókon látható tagnak nem nagyobb mindegyik heréje mindegyiknél – bár ezt a menedzser már nem tette hozzá, ezt mi mondjuk.

Ez megvolt?

Chuck Norris megküzdött tízezer spártai harcossal, és papírforma született

Az Ultimate Epic Battle Simulator újabb epizódjához érkeztünk. Mondanánk, hogy szoros volt, de nem.

(via)

...ha még itt vagy, azt tudtad, hogy evolúció sincs, csupán egy lista azokról az élőlényekről, akiket Chuck Norris élni hagyott?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában