Azóta összeomlott a lazacpopuláció.

A Kanada nyugati partjainál élt tsleil-waututh őslakos csoport ezer éven át halászta fenntartható módon a vadlazacot, de rendszerüket tönkretette az európai telepesek érkezése. A közösség – amelynek hagyományos élőhelyét Vancouver városa foglalta el – régóta híres hosszú duzzasztógátjairól, amelyeket azért készítettek, hogy befogják az ívásra készülő lazacot. A Nature tudományos lapban megjelent kutatás szerint a tsleil-waututhok

nemi szelekciót alkalmaztak az ívó halaknál: a nőstényeket visszaengedték, hogy biztosítsák a populáció egészségét a jövőben.

A régészek az i. e. 400 és az i. sz. 1200 közötti időszakból fennmaradt ketalazaccsontokat vizsgáltak, melyeket a Burrard Inlet nevű fjord közelében lévő négy régészeti lelőhelyen találtak. Felfedezték, hogy az egykori falvak területén talált csontok döntő többsége hímeké.

„Az emberek folyamatosan ugyanolyan halakat halásztak, valószínűleg ugyanarról a helyről ezer éven át. És itt vagyunk mi, százötven évvel később, százötven évnyi ipari betakarítással a hátunk mögött, és teljesen tönkretettük ezt a forrást”

– mondta Jesse Morin, a népcsoportot kutató régész, a Brit Kolumbia-i Egyetem tudósa.

A közösség tagjai a nagy gátakat valószínűleg az öbölben helyezték el, majd a zsákmányt a partra vitték, ahol kiválasztották a hím lazacokat, a nőstényeket pedig visszaengedték. „Ha megfelelő számú hímet emelünk ki a rendszerből, a megmaradó hímek még mindig párosodhatnak a nőstényekkel, és nem sérül a populáció. Egy hím tíz nősténnyel párosodik.” A tsleil-waututh közösség gátjait az európai gyarmatosítás során rombolták le.

A túlhalászat, a rossz vízgazdálkodás és a klímaváltozás hatására az elmúlt évtizedekben összeomlott a lazacpopuláció, aminek jelentős hatása van a régió ökoszisztémájára is. A veszélyeztetett orkák táplálkozása például nagyrészt a királylazacokra alapul, csakúgy, mint a tengerparti régiókban élő grizzly medvéké.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés