Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Kiderült, hogy kurvára van összefüggés a káromkodás és az őszinteség között.

A Social Psychologigal and Personality Science című folyóiratban megjelent amerikai, brit és hongkongi szakértőkből álló kutatócsoport tanulmánya szerint

A 276 résztvevőnek olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy mik a kedvenc káromkodásaik, mikor szokták a csúnya szavakat használni, majd még egy hazugságvizsgálatot is csináltattak velük, hogy megtudják, őszinte válaszokat adtak-e.

Ezt követően a kutatók 75 ezer amerikai Facebook-felhasználó adatlapját is megvizsgálták, amiből szintén hasonló eredményre jutottak, vagyis arra, hogy

És...

(Fotó: Twitter)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.