Autók, házak, egész vállalkozások árát hordják egyesek a csuklójukon.

Általános szabály, hogy ahogy haladunk az órapiac felsőbb rétegei felé, úgy elkezd minden a befektetési lehetőségről és az értékállóságról szólni. Ez nem valami gonosz attitűd, inkább csak természetesen folyamat. Gondoljunk bele: ki akarna nagyon sok pénzért megvenni egy olyan tárgyat, ami aztán tíz, húsz, esetleg harminc év múlva értéktelenné válik? Nem pénzhajhászás az, amikor figyelembe veszünk bizonyos befektetési szempontokat, de csak azért nem ajánlatos megvenni egy órát, hogy aztán megpróbáljuk profittal továbbadni.

Arról persze lehet vitázni, hogy csak a népszerű modelleket halmozó, végtelen pénzzel kitömött órásokat tekinthetjük-e gyűjtőnek, de azt nem szabad eltagadni, hogy a luxusórák piacán igenis fontos az, hogy a megszerzett óra tartsa az értékét, legalább annyira, hogy szükség esetén ne kelljen túl nagy veszteségek árán kiszállni belőle.

Karórát csak és kizárólag befektetési szándékkal nem érdemes vásárolni. Ennek az az oka, hogy a márkák jó részének nagyon puha a kiskereskedelmi piaca. Ez azt jelenti, hogy egy boltban megvett órát szinte minden esetben olcsóbban tudunk eladni. Ahhoz, hogy ez ne így legyen nagyon magas ligában kell játszani és tudni kell azt is, hogy pontosan milyen modellekre érdemes koncentrálni.

És akkor a legfontosabb dologról még nem is beszéltünk: a kapcsolatokról. Merthogy az órás nyerészkedéshez sokaknál nem az anyagi tőke hiányzik, hanem a kapcsolatrendszer.

A kapcsolati tőke az óramaffia legnagyobb mozgatórugója.

A továbbiakban öt olyan karórát mutatunk meg, amik az elmúlt években különböző folyamatok által befektetési tárgyakká váltak. Általánosságban elmondható, hogy minden óra esetében az igazán nagy értékugrást a listaárból és a kiskereskedelmi árból következő különbség adja, de a legtöbb modellnek az évek során a szürkepiaci ára is meredeken nőtt.

Hogy mik azok a folyamatok, amelyek nyomán elkezd nőni egy óra értéke nagyjából megjósolhatatlan, de az például meg szokta nyomni az árakat, ha a gyártó befejezi egy nagyon népszerű modell gyártását.

Rolex Submariner Hulk

A Hulk becenévre hallgató zöld Submarinert már nem gyártja a Rolex, ezért 2020 után az óra árai elkezdtek meredeken emelkedni. Az árnövekedést azért sem állt le, mert a Rolex új zöld búvárja a kerámia lünettás 126610LV referenciaszámú Kermit lett. Az új Kermit számlapja nem zöld, hanem fekete, így az új modell egy az egyben nem tudta helyettesíteni a Hulkot, a teljesen zöld Submariner listaára anno 2,9 millió forint volt, ma egy ilyen órát már csak 10 millió forint körüli összegért lehet megszerezni.

Bár a Hulk esetében már nem játszik a butikfaktor, azaz nem lehet már jó kapcsolati tőkével sem boltból megvenni, de a zöld Submariner értékfejlődése jól mutatja, hogy egy-egy modell kiskereskedelmi árát mennyire befolyásolja az, ha befejezik a gyártását. A statisztikából az is kiderül, hogy a modell nagyon sokáig listaár alatt ment a piacon, a 2014-es mélypontnál még senki nem gondolta volna, hogy az 116610LV egyszer bőven 10 millió forint fölé fog emelkedni.

Audemars Piguet Royal Oak Jumbo Extra-Thin

Az Audermars Piguet Royal Oak a világ egyik legnépszerűbb órája. Ez az először 2019-ben bemutatott, mézszámlapos Royal Oak alapból sem egy olcsó modell, ami nem is csoda, hiszen tömör fehéraranyból van a 39 milliméteres tok és a szíj is. A listaára 63 ezer svájci frank, vagyis átszámítva 22 millió forint. Ennyiért lehet megvenni az AP butikjában, csakhogy az ilyen és ehhez hasonló modelleket általában a kiemelt ügyfeleknek tartják fenn. Hivatalosan soha nem volt limitált kiadás, de 2019-ben, a gyártás első évében mindössze 19 darabot adtak ki. Az exkluzivitás továbbra is megmaradt, aminek köszönhetően ennek az órának a szürkepiaci ára 120 millió forint fölé kúszott.

Ez a listaár több mint ötszöröse, ami azt jelenti, hogy ha valaki a kapcsolatai révén hozzá tud jutni egy ilyen órához, annak 540 százalékos profit üti a markát, ahogy kitette a lábát az üzletből.

Patek Philippe Nautilus

Hasonlóan a Royal Oakhoz, a Nautilust is Gerald Genta dizájner tervezte. Az órás befektetések két leghatározóbb modelljéről van szó. A Patek Philippe időközben befejezte az 5711-es Nautilus gyártását, a kék és az újonnan kijött zöld számlapos verziók is arcpirító árakon mozognak a használt piacon. A Nautilus listaára kicsivel több mint 12 millió forint volt, jelenleg egy ilyen órát nagyjából 80 millió forintért lehet megszerezni.

Rolex Cosmograph Daytona

A Daytona volt sokáig a Rolex egyik legkevésbé kedvelt termékvonala, de az elmúlt 50 évben ez a tendencia jócskán megváltozott. Köszönhetően az online órás sajtónak, a híres Paul Newman Daytona-aukciónak és nem utolsósorban a híres Rolex várólistának.

Miután a Daytona a gyártó prémium terméke lett, lényegében nem lehetett megvásárolni boltból, csak nagyon limitált számban. A kereslet és a kínálat dinamikája annyira felborult a Daytona kapcsán, hogy ma már ott tartunk, hogy jobban megéri megvenni egy acél Daytonát, mint egy arany Day-Date-et. A legnépszerűbb pandaszámlapos Daytona bolti ára 5,25 millió forint, a használt piacon viszont 15 millió forint alatt nem nagyon lehet megtalálni.

Rolex Oyster Perpetual 41 mm „Tiffany”

A Rolex egyik legnagyobb húzása, a bohókás számlapokkal felturbózott belépőkategóriás Oyster Perpetual termékvonal volt. A legnépszerűbb ilyen óra a türkiz, más néven Tiffany-számlapos verzió lett. A tök egyszerű, hárommutatós óra megmagyarázhatatlan árakon megy, gyönyörű, komplikált Jaeger LeCoultre-órákat lehet például annyi pénzből venni, amennyiért a Tiffany OP-kat árulják. Az óra listaára 2 190 000 Ft, a szürkepiaci ára nem kevesebb mint 11 millió forint.

A fent sorolt órák nagyjából mindegyikére igaz, hogy jelentős kapcsolati tőke nélkül képtelenség őket listaáron megszerezni. Az órázásnak ez egy érdekes, fura szabályokon alapuló szeglete, ha úgy tetszik, egy felső kategória, ami nem feltétlen csak a hobbi szeretetéről szól. Nem kell, hogy frusztráljon, hogy te nem vagy hajlandó egy vagyont költeni órákra, ha esetleg mégis így éreznéd magad, olvasd el ezt a cikket:

Ha szereted az órákat, de nem vagy hajlandó milliókat költeni, akkor ezt a cikket olvasd végig

Az órázás mindenkié, nem csak a gazdagoké. Miért kéne elnézést kérni, ha olcsó órát hordunk?

(Forrás és statisztikai adatok: Chrono24; kiemelt kép: Audemars Piguet)

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk a legjobb Rolex-alternatívákat, amelyekért garantáltan nem kell eladnod egyik vesédet sem

Ezek az órák nem fognak annyiba kerülni, mint az autód, de legalább olyan jól fognak kinézni a csuklódon, mint a real deal. Ígérjük, csak kicsit kell majd a hasonlósághoz hunyorítani!

„Új órákat venni nem gyűjtés, csak vásárlás számomra”

Íme, a Csukló Szpotting sorozatának legújabb, szakértői része.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában