A Hulladékmentes Tisza program sikeres, de még nem hulladékmentes a Tisza.

Sikeresen zárult a Hulladékmentes Tisza program, amelyet a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a The Coca-Cola Foundation – a Coca-Cola globális alapítványa – indított útjára 2019-ben. A háromoldalú összefogásnak köszönhetően 80 tonna hulladékot távolítottak el a Tiszából és árteréből.

A The Coca-Cola Foundation a projektben 250 ezer dollárt adományozott a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesületnek, a támogatás felhasználásával a program részeként elindították a hulladéktérképezéshez a GPS alapú nyomkövetést, kiépült az első Kiskörei Folyómentő Központ, és felhasználták a műanyagot másodnyersanyagként a Plasztikkajak prototípusainak előállításához.

A közlemény szerint a sikerek miatt újabb 150 ezer dolláros támogatással

idén szeptembertől egy éven keresztül folytatódhat a Tisza megtisztítását célzó, szemléletformáló program.

A projekthez a támogatást a továbbra is a világ legnagyobb műanyagszennyezőjének számító The Coca-Cola Company biztosítja, a vállalat több mint harminc éve a nemzetközi működési bevételének egy százalékát különféle – többek közt fenntarthatósági – célokra fordítja világszerte.

Továbbra is a Coca-Cola a világ legnagyobb műanyagszennyezője

Fölényesen vezeti a nem épp dicső listát.

A vízügy közreműködésével a Kiskörei Vízlépcső szomszédságában kiépült a PET Kupa első Folyómentő Központja, egy olyan közösségi tér és munkavégzésre alkalmas terület, ahol a hulladékkezelő és válogató infrastruktúrának köszönhetően, rendszeressé válhatott a hulladék gondos szétválogatása és újrahasznosításra előkészítése. A kitermelt hulladék több mint fele hasznosult újra.

A közlemény szerint ahhoz képest, hogy mekkora problémát jelent a műanyagszennyezés, kevés adat áll rendelkezésre arról, vajon mennyi utat tesz meg egy pillepalack, mennyi időt tölt az ártérben, és ha fennakad a fák között, van-e esély rá, hogy a következő áradás tovább viszi. Ezért volt fontos a Hulladékmentes Tisza program, amely lehetővé tette, hogy a vándormadaraknál már bevált GPS-jeladókat és egyéb, új technikai megoldásokat alkalmazva a PET Kupa szakemberei feltáró kutatásokat indítsanak.

Ugyanakkor jelezték, a Tisza és mellékfolyóinak ökológiai védelme és tisztán tartása hosszú távon csak a környező országokkal való együttműködéssel és nemzetközi, jó gyakorlatok kölcsönös terjesztésével és meghonosításával képzelhető el. Ennek érdekében a PET Kupa igyekszik segíteni és felgyorsítani a kárpátaljai hulladékgazdálkodás kiépítését, hogy a problémát már a forrásnál sikerüljön megállítani.

Felidézték, hogy 2019-ben minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett a Kiskörei Vízlépcsőhöz. A duzzasztómű felett kialakult hulladéktorlasz felülete elérte a 17 ezer négyzetmétert, vastagsága helyenként meghaladta a három métert. A helyzet felszámolása és hatékony kezelése érdekében fogott össze akkor a vízügyi, a civil és a vállalati oldal.

Ez is érdekelhet:

Ez a szeméttenger valójában a Tisza

Az áradással együtt rengeteg hulladék is érkezik.

(Forrás: Hulladékmentes Tisza, MTI, fotó: Petkupa.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában