A többi invazív faj pedig ennek a sokszorosába.

A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba (42 ezer milliárd forintba) kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi (2 ezer milliárd forintnyi) kárt okoztak – állapította meg egy kutatás.

A senckenbergi tudósok egy nemzetközi kutatócsoporttal közösen megvizsgálták, milyen költségekkel járt az invazív fajok megtelepedése Európában és Németországban. E szerint az európai országokban a nem őshonos fajok az 1960 és 2020 közötti időszakban több mint 116,61 milliárd eurós kárt okoztak, ebből csak Németországban 8,21 milliárd eurónyit (3 ezer milliárd forint). A kutatók szerint

a kiadások minden évtizedben megtízszereződtek, a tényleges költségek pedig valószínűleg ennek többszörösét teszik ki.

A patkány, a közönséges parlagfű, a vadnyúl, a smaragd kőris kéregrontó és a Gyrodactylus salaris (egy piócaszerű parazita) – ezeket tartják az összes európai invazív faj közül a legtöbb kárt okozó öt fajnak, főleg a mezőgazdaságban és az erdészetben mérhető a veszteség.

Az invazív fajok bevándorlásának és behurcolásának okai a biológus szerint sokfélék:

a turizmus, a globális felmelegedés, a kereskedelem és a közlekedés is okolható.

Németország például központi fekvése révén kiterjedt kereskedelmet folytat más országokkal, ami elősegíti a nem őshonos fajok betelepedését. A tanulmányban a tudósok arra is rámutattak, hogy a felmerülő költségek egy részét nehéz számszerűsíteni, így például az emberi egészségkárosodást vagy az őshonos fajok kiszorulását.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A szexi macskás lány

Így lehetsz magabiztos, vagy ha az vagy, akkor még magabiztosabb

Isabelle a tóparton is fesztelenül nőies

További cikkeink a témában