Azt feltételezik, nem volt más választása.

Egy, többnyire igazságügyi szakértőkből álló nemzetközi kutatócsoport egy volt FBI-ügynök vezetésével még 2017-ben kezdett vizsgálatot annak kiderítésére, ki árulta el a nácik elől rejtőzködő Anne Frank és német családjának amszterdami búvóhelyét a Gestapónak a második világháború idején, egészen pontosan 1944-ben. Mostanra pedig sikerült is kideríteniük, és arra jutottak, hogy

Arnold van den Bergh amszterdami – egyébként zsidó származású – jegyző továbbította a németeknek a rejtőzködő zsidó családok, köztük a Frank család tartózkodási helyét.

Az igazságügyi szakértők szerint a jegyző, amíg tudta, húzhatta az időt, végül 1944-ben már nem volt más választása, a titok kiadásával ugyanis saját családját védte a deportálástól – végül sem őt, sem családját nem szállították el koncentrációs táborba.

Anne Frank családja Adolf Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból Hollandiába. Miután 1940 májusában a németek Hollandiát is lerohanták és megszállták, Anne és családja bujkálni kényszerült, mindaddig, amíg fel nem fedezték őket 1944. augusztus 4-én. Annét és nővérét a bergen-belseni táborba szállították, mindketten ott haltak meg. Édesanyját Auschwitzban gyilkolták meg. Édesapjuk, Otto Frank megmenekült, Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy családja meghalt a koncentrációs táborban. Anne naplóját az egyik bújtatótól kapta meg, megjegyzéseket fűzött hozzá, majd 1947-ben kiadta. A naplót 2009-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a világ tíz legolvasottabb könyve közé tartozik.

Az 1950-ben elhunyt Arnold van den Bergh-et egy névtelen feljegyzés alapján vádolják, amelyet Anne apja, Otto Frank kapott röviddel azután, hogy visszatért Amszterdamba a háború végén, és amely szerint a zsidók amszterdami búvóhelyét a zsidó tanács egy tagja, A. van den Bergh jelentette be, aki egy teljes címlistát továbbított a németeknek.

Ugyanakkor a kutatócsoport egyik holland tagja, Pieter van Twisk a NOS holland közszolgálati médiatársaság internetes oldalának nyilatkozva elismerte, hogy az írást leszámítva nincs más meggyőző bizonyíték az állítás alátámasztására, a kutatócsoport egy másik tagja, Vince Pankoke nyugalmazott FBI-nyomozó szerint viszont a közzétett elmélet hitelességének legalább 85%-os a valószínűsége.

(Forrás: NOS, MTI, fotó: annefrank.org)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában