Az eredmények elgondolkodtatók.

A Pennsylvania Egyetemen végzett kutatás szerint, ha valaki napi 30 percet tölt közösségi média oldalakon, az jelentősen javíthatja a közérzetét.

Konkrétan, minél kevesebb időt töltesz a Facebook-feeded katatón lefelé görgetésével, annál kisebb esélyed van arra, hogy depressziós legyél és magányosnak érezd magad.

A tanulmány a Journal of Social and Clinical Psychology decemberi számában jelent meg. Ez a magazin az elsők között számolt be a mentális egészség és a közösségi média használat közötti összefüggésről, más fórumok korábban csak érintőlegesen foglalkoztak a jelenséggel.

A tanulmányban 143 hallgató vett részt, az ő szokásaikat két féléven keresztül elemezték a kutatók. A diákokat két csoportba osztották: az egyiknek csak napi 30 percet engedélyeztek, amit a Facebook, Snapchat, Instagram használatával tölthettek (egyenként 10-10 percet). A másik csoport annyi ideig használhatta ezeket az oldalakat, ameddig csak akarták.

Három hét elteltével a hallgatóknak kérdésekre kellett válaszolniuk. A hét különböző területet érintő kérdések (közösségi támogatottság, a lemaradástól való félelem, magányosság, autonómia és önelfogadás, szorongás, depresszió és önbecsülés) a lelki állapotukkal álltak kapcsolatban.

- A lényeg a következő – mondta a kutatás vezetője, Melissa Hunt a Science Dailynek -, ha kevesebbet töltünk közösségi média használatával, az jelentősen csökkenti az esélyét annak, hogy depressziósnak vagy magányosnak érezzük magunkat. Ezt különösen olyan hallgatók esetében lehetett kimutatni, akik eleve depressziósabb állapotban fogtak bele a kutatásba.

A közösségi támogatottság, önbecsülés, autonómia vagy önelfogadás terén egyik csoport sem mutatott fejlődést, ellenben mindkét csoport tagjai kevésbé tapasztalták meg a FOMO, azaz a Fear of Missing Out (az attól való félelem, hogy az ember kihagy valamit) érzését, vagy a szorongást.

Azt fontos megjegyezni, hogy egy ilyen kutatás nem terjed ki minden olyan faktorra, ami képes befolyásolni a mentális állapotot, de azért az eredmények minimum elgondolkodtatók.

(Via: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában