Az északi sarkkörön túl, Moszkvától 40 órányi vonatozásra fekszik Vorkuta, melyet anno a szénbányászat miatt építettek fel gulágokra száműzött rabok kényszermunkára fogásával. A bányászat később megszűnt, így a várost szépen csendben elfelejtette Oroszország.

Azonban hiába vesztette el Vorkuta alapvető funkcióját, az emberek nem hagyták el egyik pillanatról a másikra. Még ma is több tízezren élnek ott, igaz, sok épület állagmegóvására már nincs pénz, és a mínusz negyven fokos téli fagyok sem kegyesek az itt felhúzott panelházakkal. A helyi állapotokról 2009-ben egy Tomeu Coll nevű fotós készített fotósorozatot, melyből egy magára hagyott, elfeledett társadalom, és egy lassan szellemvárossá szürkülő település szomorú képe rajzolódik ki.

A 6 kilométer hosszú Lenin sugárút Vorkuta főutcája. Itt régen több mozi és színház is működött, de ezek mára bezártak. A helyieket egy hófúvás sem tarthatja vissza attól, hogy korzózzanak kicsit a sugárúton.
A vorkutai művelődési ház
Táncoktatás a város művelődési házában. Itt 2009-ben még tartottak különböző előadásokat, politikai vitákat és koncerteket. Tíz éve még egy botanikus kert is működött ebben az épületben.
Alexander egy nyugdíjazott bányász és amatőr történész. Vorkutában született, és egy olyan egyesület tagja, mely a bányászat áldozatainak, és a gulágokra száműzött szerencsétlenek emlékét őrzi.
Vorkuta annak idején Észak-Oroszország egyik leggazdagabb városa volt. Ma már alig közlekednek autók a körúton, és a zord időjárás miatt a lakosság nagy része depresszióval küzd. A panelházakat azért festik világos színűre, hogy egy kicsit vidámabb legyen a város látképe.
Egyetlen repülőjárat, hetente egyszer közlekedik Vorkuta és Moszkva között, ezért az emberek inkább a vasutat választják. A fővárosból így negyven óra alatt lehet ide eljutni. A képen a Vorkuta előtti utolsó állomás látható.
A magas munkanélküliség és a szegénység miatt az emberek nem tudnak új járművekre beruházni, ezért sokan ilyen ősöreg, ezerszer megbütykölt gépekkel végzik a munkájukat.
Vorkutától 70 kilométerre északra fekszik Halmer-U, az elhagyott város. 1993-ban bezárt az itteni bánya, a helyieknek pedig kártalanítást fizettek, ha délebbre költöztek. Két évvel később a gáz- és elektromos szolgáltatást is lekapcsolták, így az addig ottmaradtaknak is el kellett költözniük. A város végleg elnémult. Több száz épület, és a képen látható sportcsarnok is csendben várják, hogy egyszer rájuk szakadjon a tető.
A környékén több kisebb település is felépült a szénkitermelés beindítása miatt, de ezeknek még Vorkutánál is cudarabb sors jutott. A képen Vorgasor egyik épülete látható.
A képen Vorgasor egyik utolsó lakosa látható. Irinának hívják, és asztalitenisz-edző. Mellette szomszédai láthatóak, név szerint Szergej, Szvetlána, Irina és Kátya. Nekik akkor kelllett elhagyniuk a várost, amikor lekapcsolták az áramellátást.
A Lenin sugárúton közlekedő busz utasai.
A képen Vorkuta azon panelházai láthatóak, melyekből már mindenki kiköltözött. Sem az állagmegóvásra, sem a lebontásukra nincs már pénz.

Ha érdekelnek a művész további munkái kattints ide, vagy kövesd be Instagramon!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés