Ha szerinted a bedőlt hitelek, árfolyamváltozások vagy hekkertámadások, akkor a válasz közelében sem vagy.

A klímaváltozás jelenti a jövőben a legnagyobb kockázatot a bankok működésére a megkérdezett pénzintézetek döntő többség szerint – derül ki az EY és az Institute of International Finance (IIF) közös, nemzetközi kutatásából, amelyben harminchárom ország nyolcvannyolc pénzintézete vett részt.

A kockázatkezelési vezetők döntő többsége, 91 százalékuk öt éven belül már a klímaváltozást tekinti a legnagyobb fenyegetésének,

míg 2019-ben alig több mint felük, 52 százalékuk látta ennyire kritikusnak a helyzetet. Ennek ellenére a bankoknak csupán a negyede, 28 százaléka van tisztában azzal, pontosan milyen rizikót jelent tevékenységükre az éghajlatváltozás.

A koronavírus-járványt követő piaci fellendülés kapcsán a pénzintézetek rövid távon a hitelkockázatot (98 százalék) és a kiberbiztonságot tartják a legkritikusabb kérdésnek (80 százalék). Hoós János, az EY pénzügyi kockázatkezeléssel foglalkozó üzletágának vezetője a közleményben elmondta: az adatvédelem mellett a klímakrízis is a figyelem középpontjába került az elmúlt időszakban, a bankok működésében egyre fontosabbá válnak a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási szempontok. A döntéshozóknak a jövőben különösen rugalmasnak, átláthatónak és határozottnak kell lenniük, ha hosszú távon is meg akarják tartani ügyfeleiket.

A kutatás szerint az újonnan felmerülő, legnagyobb kockázatok közül tízből hét továbbra is a technológiát és az adatkezelést érinti. Ide tartozik a digitalizáció következtében lezajló változások gyorsasága és mélysége (68 százalék), az új megoldások megjelenését követő iparági átalakulások (68 százalék), vagy éppen az elavult rendszerekből adódó problémák (62 százalék). A szakértők emellett arra számítanak, hogy a bankok még inkább felgyorsítják majd a digitális transzformációt, elsősorban a folyamatok automatizálásával (88 százalék), az alapvető technológiai eszközök modernizálásával (66 százalék) és még kifinomultabb ügyfélszolgálati megoldások bevezetésével (64 százalék).

Ez is érdekelhet:

A férfiak jobban károsítják a klímát a költéseikkel

És ezt nem is brit tudósok állítják, hanem svédek.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés