Az új Büntetőtörvénykönyv szabályai csak egy év múlva lépnek hatályba, azonban egyes körökben máris hatalmas felháborodást keltettek a kábítószerrel kapcsolatos bűnözés újdonsült szankciói. Nemzetközi tendencia, hogy enyhülnek a drogfogyasztásra vonatkozó szabályok és a könnyű drogok már nem tiltott szerek, ezzel szemben hazánk mintha visszafelé menne az időben és kriminalizálja a spanglizókat, holott rövid távon nem veszélyesebb, mint mondjuk lehajtani egy korsó sört.

A lengyel példa

Okulhattunk volna a lengyel példából, ahol 2000-ben vezettek be kirívóan szigorú szabályozást. A volt elnök, Aleksander Kwasniewski később így nyilatkozott erről: „Azt feltételeztük, hogy amennyiben a büntető-igazságszolgáltatást felruházzuk azzal a jogkörrel, hogy akár még csekély mennyiségű kábítószer miatt is eljárás alá vonjanak és bebörtönözzenek embereket, akkor a rendőrség hatékonyabban tudja majd törvény elé állítani a terjesztőket. Arra is számítottunk, hogy a börtönbüntetés lehetősége elrettenti majd az embereket attól, hogy illegális drogokat fogyasszanak, így a kereslet csökkenni fog”. A szigorítás azonban nem érte el a célját, ugyanis a dílerhálózatok feltérképezése helyett rengeteg alkalmi drogfogyasztó fiatal járt pórul, és a birtoklással kapcsolatos büntetőeljárások száma 2000 és 2008 között megtízszereződött.

Két év egyetlen szál jointért

Magát a fogyasztást eddig nem szankcionálta a büntetőjog, viszont akit jövő nyáron bármilyen kábítószer fogyasztáson kapnak rajta, illetve aki csekély mennyiségű kábítószert fogyasztás céljából megszerez, vagy tart, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz. Ez a szabály alkalmazandó akkor is, ha az elkövető csekély mennyiségű kábítószert fogyasztás céljából szerez meg, vagy tart (pl. egy részét már elfogyasztotta, a többit viszont egy későbbi időpontban fogja felhasználni). J. Márton egyetemista is súlyosan hátrányosnak tartja az új szabályozást: „Gondoljatok bele, egy eminens éltanulónak egy házibulin sodornak egy jointot, majd lekapcsolja a rendőrség, akár az egész jövőjét hazavághatja ez a kis priusz.”

Az elterelés is szigorodik

Van azért némi kiskapu, mivel nem büntethető az a fogyasztó, aki a bűncselekmény elkövetését beismeri, és igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt. Ezzel azonban csak kétévente egyszer élhetnek ám a törvénysértők, vagyis ha részt vesznek a kezelésen, utána két évig szigorúan önmegtartóztató életmódot kell folytatniuk. Így pont a drogfüggőktől zárják el azt a lehetőséget, hogy eredményesebben térjenek jó útra.

Beköpésre ösztönöznek

A drogterjesztő hálózatok felderítése érdekében a büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elkövető a vádemelésig lehetővé teszi a kábítószert értékesítő személy kilétének megállapítását.

Mindazonáltal nem csak a fogyasztókra jön rossz világ. A hatályos Btk. a kábítószerfüggő személyek által elkövetett kábítószerrel való visszaéléseket enyhébben rendeli büntetni, mint az azonos bűncselekményt elkövető, nem szenvedélybeteg személyeket. Ez a különbségtétel jövőre már nem érvényesül, nem veszi figyelembe a törvény hátrányos helyzetüket és azt, hogy adott esetben nem tudják megítélni az egyes cselekményeik súlyát, a törvényhozók érvei szerint így talán kevésbé lehet felhasználni a kábítószerfüggőket a kábítószerek terjesztéséhez, mert nem kecsegtetik őket az enyhébb büntetés lehetőségével.

Hogy miként fognak élesben beválni a fenti szabályok, azt majd jövő ilyenkor vesszük górcső alá!

És mennyit kaphatunk külföldön?

Ha nem vagyunk elég körültekintőek, könnyen megüthetjük a bokánkat külföldi nyaralásunk során. A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint az alábbi országokban ajánlatos óvatosnak lennünk.

Ciprus: a kábítószerrel kapcsolatban zéró tolerancia van érvényben. Bármilyen narkotikum birtoklása súlyos pénzbírságot, illetve börtönbüntetést von maga után.

Görögország: még a legkisebb mennyiségű kábítószer birtoklása esetén is komoly börtönbüntetésre lehet számítani.

Bulgária: súlyosan büntetik a kábítószer birtoklását, a határon történő átcsempészését. Az ilyen típusú cselekményekért 5-15 év közötti börtönbüntetést szabnak ki, amelyet jelentős pénzbírsággal egészítenek ki.

Spanyolország: nemcsak az erős-, de még az ún. könnyű drogok kis mennyiségű birtoklása is börtönbüntetést válthat ki.

Hollandia: drogok a kijelölt helyen saját használatra legálisan vásárolhatók, azonban birtokosuk az országból kilépve már bűncselekményt követ el, amiért akár börtönbüntetés is járhat.

Tunézia: még az ún. könnyű drogok tartása is börtönbüntetéssel jár.

Közép- és Dél-Amerika: kábítószer csempészetért súlyos, nem egy esetben tíz évet is meghaladó börtönbüntetésre lehet számítani. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a térség börtönviszonyai rendkívül rosszak.

Dél- és Kelet-Ázsia: A térség nem egy országában (pl. Thaiföld, Szingapúr, Malajzia, Indonézia, Irán) a kábítószer birtoklásáért és csempészéséért akár halálbüntetés is jár.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés