Azt szokták mondani, hogy a világon kétféle ember létezik, a kutyások és a macskások. Az pedig nem számít, hogy te melyik csoportba tartozol, a kutyások jobbak és kész.

Na jó, persze csak vicceltünk. A lényeg, hogy szeresd az állatokat, akkor rossz ember már nem lehetsz. Most pedig az is kiderült, hogy a kutyabarátok valamiért vonzóbbak a macskatartóknál - legalábbis erre az eredményre jutott az EliteSingles felmérése.

A kutatásban résztvevők 63 százaléka találta megnyerőnek és vonzónak a kutyatartókat és csupán 18 százalék mondta ugyanezt a macskásokról.

Emellett azt is meg kell említenünk, hogy a maradék 19 százalék úgy vélte, az állattartás egyáltalán nem szexi, teljesen mindegy, hogy milyen kisállatról van szó. Ezt az álláspontot egyáltalán nem tudjuk megérteni, inkább csak sajnáljuk azokat, akik kihagyják a hűséges négylábúak nyújtotta örömöket.

Ami szintén meglepő, hogy a kutyatulajok 32 százaléka, illetve a macskatartók 27 százaléka azt mondta, véget vetne a románcának, ha a kis kedvencének nem lenne szimpatikus az illető. Nos, tekintve hogy a macskák nagy része mindent és mindenkit utál, az ez alapján ítélkező macskások valószínűleg örök egyedüllétre vannak ítélve.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés