Van erkélyed? Akkor van esélyed.

Sokáig az erkély csak egy jópofa extrának számított. Aztán jött a covid, és vele a fordulat: ma már az erkélyes lakásokat többen veszik, és drágábbak is, mint az erkélytelenek – derült ki az Ingatlan.com igen alapos, több mint 130 ezer hirdetés vizsgálatán alapuló elemzéséből.

„Bár a járvány már enyhülni látszik, a hatásai tartósnak látszanak – mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. – A pandémia során a kertes házak iránti kereslet jelentősen nőtt, és az erkélyes társasházi lakások is jóval népszerűbbek lettek.”

Például a járvány előtti három évben ezer erkély nélküli lakás hirdetésére több érdeklődés érkezett, mint ugyanennyi erkélyesre. A covid óta viszont tartós fölényben vannak az erkélyesek: tavaly öt, tavaly előtt hét százalékkal nagyobb érdeklődés volt irántuk.

Már eleve erkélyest keresnek

A járvány előtt lényegében mellékes szempont volt az erkély, azaz a hasonló méretű, beosztású, azonos helyen és egyforma áron kínált lakások esetében inkább az erkélyest választották (érthetően).

„Ma viszont már a többi paramétertől függetlenül is kifejezetten többen keresik ezeket” – jelentette ki Balogh László.

Főként Budapesten jut kiemelt szerep az erkélyeknek, melyek átlagos négyzetméterárban idén 901 ezer vs. 879 ezerre verik az erkély nélkülieket, ami 2,5 százalékos különbség, és jobban is drágultak az elmúlt évben.

Más a helyzet a megyei jogú városok piacán, ahol picit olcsóbbak az erkélyes lakások, valószínűleg mert a zöldebb környezetre vágyók ott nagyobb arányban és olcsóbban találnak kertes házakat a kínálatban.

(Forrás: Ingatlan.com, borítókép: Unsplash, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

A budapesti panellakások piaca pörög leginkább

Még gyorsabban kelnek el a házgyári kecók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában