Nagy fordulatot vett a 14 éves LaRon Tunstill élete, aki a kansasi West Lousville-nek egy olyan környékén nőtt fel, ahol rendszeresek voltak az utcai a rablások, a betörések és a lövöldözések.

A srác balhéból balhéba keveredett, mígnem két éve csatlakozott a PurpMe nevű nonprofit szervezethez, amelynél hátrányos helyzetű fiatalokat bíznak meg azzal a feladattal, hogy keressék fel a hajléktalanokat, és segítsenek rajtuk.

Ron ezúttal is az utcákat járta a szervezet több önkéntesével együtt, amikor leült az egyik férfi mellé, és beszélgetni kezdett vele. Ekkor lett arra figyelmes, hogy a férfi cipőjének nincsen talpa, a lábujjai pedig teljesen kilátszanak.

A kamasz ezután hezitálás nélkül levette az új Nike Air Jordans cipőjét, majd felajánlotta neki. A férfi elsőre visszautasította, de LaRon végül meggyőzte őt:

„Talán butaságnak tűnhet, de láttam a férfi szemében azt, hogy mennyit szenvedett már, és úgy éreztem, segítenem kell neki.”

Jason Reynolds, a PurpMe szervezet alapítója épp vele volt aznap. Elmondása szerint leírhatatlan volt megtapasztalni azt, hogy ez a srác, aki egy évvel ezelőtt még olyan gyerekekkel lógott együtt, akik a környéken raboltak, betörtek és lövöldöztek, ilyen döbbenetes átalakuláson ment át.

„Mindig mondom a gyerekeknek, hogy csak egy egyszerű tettre van szükség az egészhez. Mert talán nem tudod megváltoztatni a világot, de meg tudod változtatni valakinek a világát” – vallja Reynolds. Úgy tűnik, Ron Ron valóban megváltoztatta valakiét.

(forrás: CNN, Viralnova, PurpMe)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés