A "Na, fogadjunk, hogy nő vezeti?!" bullshit most már hivatalosan is baromság.

Megvan az a sztereotípia, miszerint a férfiak ügyesebb sofőrök a nőknél? Nos, egy tíz évet felölel brit kutatás mindezt megcáfolta, ugyanis arra a megállapításra jutott a tanulmány, hogy

a férfiak veszélyesebben vezetnek, mint a nők.

A kutatók 2005 és 2015 közötti rendőrség baleseti statisztikát, közlekedési statisztikákat, az országos utazási felméréseket és a Nemzeti Statisztikai Hivatal népességre és nemekre vonatkozó adatait használták fel, és a nemek, a közlekedési eszközök, valamint a közutak típusa (főútvonal, alsóbb rendű útvonal városban és vidéken) alapján elemezték azt, hány halálos áldozat jut egymilliárd kilométerre.

  • A motorok esetében különösen nagy volt a nemek közötti különbség: a férfiak tízszer olyan sok halálos balesetben voltak érintettek, mint a nők a megtett kilométereket tekintve.
  • Autók és teherautók esetében a férfiak okozta baleset kockázata kétszer nagyobb volt .

A Német Közlekedési Társaság munkatársa, Siegfried Brockmann szerint a tanulmány eredménye alapjaiban helytálló, egy fontos dologban viszont sántít az eredmény, ugyanis a vizsgálat a balesetben résztvevőket, nem pedig az okozókat vizsgálta, illetve csak a balesetben elhunytakkal foglalkozott, a sérültekkel nem. A szakértő szerint emellett kor szerint is meg kellene különböztetni a balesetekben érintetteket, mert „egy húszéves nő valószínűleg nagyobb kockázatot jelent a közlekedés többi résztvevője számára, mint egy 55 éves férfi”.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában