A Lőrinc pap tér mostanában bizony eléggé felfutásnak indult, hiszen nem elég, hogy nyílt itt egy kiskocsma meg egy orosz bisztró, de most ráadásul felfedeztünk egy olyan brazil hangulatot árasztó sportbárt, ahol már az utcáról is beinvitálhatnak nemzeti színekbe öltözött leányok. Ez itt a Brasil Sport & Cocktail Bar.

Alig érkeztünk meg a helyszínre, máris Anettel találtuk magunkat szemben a pult mögött, aki barmaid (a bártender női megfelelője) szerepköréhez méltóan rögtön egy jó koktéllal fogadott minket. Ez nem volt más, mint a Nationale 11 fantázianevű shot (790 Ft), mely annyira titkos és új még, hogy az összetevők listáját sem tudtuk kiszedni belőle, pedig hidd el, mindent megtettünk az ügy érdekében. Itt bizony nem tréfa a felesem.

A Brasil egyetlen nagy belső térrel rendelkezik, melynek az első felében kapott helyet a rendesen felszerelt italpult, középen díványok, valamint minden sportbár elmaradhatatlan kelléke, a nagyképernyős tévék, ahol éppen a meccsek, vagy egyéb közvetítések mehetnek. Hátul található a konyha, ahol Kovács Zsolt szakács készíti mindenkinek a nagyszerű falatokat az italok mellé, elé, után, vagy éppen ahogy tetszik.

Egy perc nyugtunk sem akadt, mivel máris készült a következő koktél, a beszédes Hot Caipirinha (1290 Ft) néven futó darab, melybe a cachaça-n (brazil nádpálinka) kívül ment még lime, uborka, jalapeno, valamint gyömbérsör is. Ez amúgy egy elég sunyi ital, mivel akkor jársz a legjobban vele, ha vállalod a kockázatot, és rögtön megiszod. Ha tartogatod, abban bízván, hogy kisebb kortyokban kevésbé csíp, az rossz stratégia, mert jobban kioldódik a csípős, és sírni fogsz. Ezt a fájdalmat kicsit leenyhítettük egy Coffee Martinivel, melyben már a név alapján kitalálhatjátok az összetevőket, majd pedig megjöttek a kaják!

Elsőnek a hely specialitását kóstolhattuk meg, ami nem más volt, mint egy lilahagymás szűzpecsenye, szendvics formájában (1090 Ft). Ez majdhogynem tökéletes bárkaja, kompakt, egyszerűen az arcba tehető, valamint a ropogós kifli az omlós hússal és a karakteres ízű lekvárral egészen telitalálat. Most, hogy valami került a hasunkba, további kiképzésre indultunk, mégpedig egy olyan koktéllal, amely nem ismerte a tréfát: Flaming Lamborghini (1490 Ft).

Ha idáig eljutottunk, akkor készüljünk fel mindenre, mert itt aztán elszabadulhat a pokol, mondom is rögtön, miért. A koktélospohárba került egy kevés grenadin, Sambuca (olasz ánizsos likőr), Metaxa, vanílialikőr, valamint egy kevés jófajta, 73%-os rum. Nyilván sejthetjük, hogy ennyivel még nem érnek véget a dolgok, ugyanis ekkor jön a képbe az alkoholnak az a fantasztikus tulajdonsága, hogy képes égni is, Anett pedig ezt egyáltalán nem hagyta kihasználatlanul. Öngyújtó a kézben, szívószál a szájban, mi pedig szép sorban a következőket vettük észre: – Nézd már, ez meleg! Nézd már, ez édes! Nézd már, ez olyan, mint a Negro! Nézd már, mikor lesz ennek vége? Nézd már, maradt egy pár csepp, még kiiszom! Nézd, leestem a székről!

Ha nem is feltétlen ért ilyen drasztikus véget a koktél okozta élmény, egy jó burgerrel sosem lőhetünk mellé. Kettő lett, maradhat? Az egyiknek a lelke néhány házilag pácolt és grillezett csirkemellszelet (1690 Ft), továbbá grillezett ananász, valamint hozzá még egy jófajta majonézes almasaláta. Nem mondanám, hogy kifejezetten diétás, még a csirke ellenére sem, de a csajok szeretni szokták. Ízvilágra teljesen rendben volt, de már a tenyeremet dörzsöltem a következőre.

A húspogácsa egy 80–20 marhacomb–vesefaggyú arányú, egy kevés dinsztelt hagymával is megjutalmazott verzió, melyet a grillen sütöttek készre, és természetesen sajt is olvadt rá (1990 Ft, egy pohár sörrel az árban). Hozzá egy kevés először főtt, majd kérgesre pirított steak-burgonyát kaptunk. A húspogácsa a vastagabb fajtájúak közé sorolható, ízletes darab, a klasszikus szezámos zsömle pedig, mely a menedéke, teljesen jól hozza a karakterét. Mindkét burgerre elmondható, hogy kategóriájában teljesen jó darab, érdemes megkóstolni, főként pár ital után, csakúgy, mint a brazilos csirkenyársat zöldségekkel (1990 Ft). Sőt, ha szemfüles vagy, a Facebook-oldalukon most egy hétig kedvezményt is kaphatsz a burgerekre!

A Brasilból kifelé menet eltűnődtem azon, hogy mi kellhet egy este tökéletes eltöltéséhez? Szép lányok, jó kaja, sportmeccsek, és olyan koktélok, ami után másnap azon kell gondolkodni, hogy mi is történt az előző este. Nos, ennek a listának gyakorlatilag minden eleme fellelhető ezen a helyen, szóval ha legközelebb felmerül a kérdés, hogy "hová menjünk?", máris lehet rá egy kézenfekvő válaszod.

Kipróbálnád?

Ha te is kóstolnál egyet a Brasilban, nem kell mást tenned, mint megválaszolnod a következő kérdést, és két olvasónk fejenként 2500 forintos kuponnal lehet gazdagabb.

Kérdés: Mi kerül a Hot Caipirinha nevű koktélba?

A. Pálinka

B. Vodka

C. Cachaca

A helyes megfejtést küldd el a [email protected] e-mail címre, a tárgyrovatba írd azt, hogy Brasil! A határidő október 31-e. A győzteseket e-mailben értesítjük! Sok szerencsét!

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában