Meglepő? Nem annyira.

Még Magyarországot sem kerülte el a koronavírus, a nyári időszakra azonban világszerte annyira konszolidálódott a járványhelyzet, hogy külföldre is kábé minden gond nélkül lehetett utazni. Nyilván ez azért járt némi kockázattal, ráadásul a hónapokon át napi szinten jelen lévő para pedig – teljesen érthetően – benne maradt az emberekben.

Mindezek természetes következménye a kisebb rizikó vállalása, azaz elővigyázatossági okok miatt inkább a belföldi kiruccanás preferálása. A LocSight* elemzéséből pedig kiderült – az az egyáltalán nem meglepő tény –, hogy idén a Balaton volt a slágerhelyszín, ugyanis

adataik szerint június elejétől augusztus végéig mintegy 1,6 millió ember fordult meg a Balatonon, vagyis minden hatodik magyar ellátogatott oda.

* A LocSight egy digitális forgalomfigyelő szolgáltatás, ami a tömegek mozgásának elemzésén alapuló új megoldás, ami képes térben és időben is meghatározni egy-egy lokáció látogatottságát és pontos összehasonlítást adni bármely területekre vonatkozóan.

Hogy ki nyerte az északi és a déli part versenyét, és melyek voltak a leglátogatottabb települések, megtudhatod a tesótól, a Rakétától:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A toszkánai város, ahol fák nőnek egy torony tetején

Te bejártad már a városod minden egyes utcáját?

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés