Kezdő túrázóknak, haladó kirándulóknak és legkomolyabb sétálóknak próbálunk tippeket adni technikailag és útvonalakban egyaránt. Elsőként a legalapabb szinten!

Ismerős szitu az, ha nem süt a nap és 15 fok alá esik a napi hőmérséklet, akkor előkerül a mackóeffektus, és jobb lenne a következő nyárig hibernálni magunkat.

Viszont a tél is rejt magában szépet, s kihívást, főleg, ha a tél olyan igazi havas, szélviharos lenne, amilyen emlékezetünkben él.

Bár az előbbi mondatban említett kondíciók ma is léteznek, de sajnos ahhoz még jobb időkben is órákat kell utazni!

Ellenben azzal kell beérnünk, amink van, tehát a saját házunk táján érdemes körbenézni!

Első körben a hétvégi kirándulóknak szeretnénk mutatni majd három túraútvonalat, ami inkább könnyed ebéd előtti/utáni sétára tökéletes, gyerekkel, kutyával és plüssmackóval.

Természetesen ezek az útvonalak simán futhatóak is, ha valaki már annyira menő és edzett, tehát így mindenkinek jó mulatság!

Direkt nem szerepel a Normafa sehol, mert talán az lenne a legalapabb hétvégi kirándulós helyszín, de sajnos így is annyira túl van terhelve hétvégén a környék, hogy lehetőleg kerüljétek el! A három túraútvonal így is különösen szép élményeket tartogat!

Sorrento-szikla

Egy régi nagy kedvencem a Sorrento- szikla, ami a maga kevés kis területével is olyan miliőt tud mutatni, hogy az ember teljesen máshol érezheti magát kis időre. Köszönhetően az apró területű fenyvesnek, ami körbeveszi, és az érdekes formájú szikláknak. Eljutni az alábbi útvonalon marha egyszerű, érdemes nyáron is visszamenni, mert naplementénél extra szép!

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Bernadett Balatoni (@balatoni_b2017)

Lőheted is a szelfit, aztán mehet az Instagramra egy jó Dolomiti location taggel, amit senki nem fog levágni, hogy kamu.

Az útvonalba belecsempésztem egy kis nehézséget, ami emelkedő képében fog megjelenni. A Vitorlázórepülő-emlékműhöz pedig érdemes felcaplatni, mert gyönyörű kilátás nyílik Budaörsre és az M7-re!

A parkolóból elindulunk a sárga jelzésen, ami egészen a Sorrento-sziklákig visz. Visszafelé a sárga jelzésen haladunk picit, majd egy jelöletlen murvás úton megyünk a piros jelzésű útig, ahol az emlékmű is található. Innen majd a piros jelzésen visszamegyünk a parkolóig

Hármashatár-hegy

A Hármashatár-hegy megannyi lehetőséget kínál kirándulásra vagy túrázásra. Ajánlatom a Panoráma-útra esett, mivel ez egy könnyen teljesíthető sétálós ösvény, ami nevéből sejthetően gyönyörű kilátást sejtett. Természetesen ez egy remek futó útvonal is lehet, de most maradjunk a könnyű kirándulásnál.
A csúcs ezen a tripen a Guckler Károly- kilátó, ahonnan körbe belátjuk Pestet és Budát. Igaz, ide feljutni egy kicsit nehezebb, szóval magassarkú és flipflop nem ajánlatos.

Fenyőgyöngye parkolóból elindulunk a kék jelzésen, majd ügyeljünk, hogy kis szakaszon a köves út melletti kerékpárösvényen menjünk a zöld jelzésig. Zöld jelzésen addig megyünk, amíg tábla nem jelöli a kilátót, itt egy meredeken visszamegyünk a köves útig és onnan fel a kilátóhoz. Visszafelé kövessük a bringás útvonalat, ami a parkolóig visszavisz

Nagy-Kopasz

A Budai-hegység legmagasabb pontját is elérhetjük, ezen a könnyű útvonalon. Okés, hogy könnyű kis kirándulós utakat szedtünk össze ebbe a cikkben, de azok közül ez nevezhető a legnehezebbnek, de csak azért, mert van benne egy kevés szint.

Viszont mindenképp érdemes megcsinálni, mert a Nagy-Kopaszra érve fogad minket a Csergezán Pál-kilátó, ahonnan még mondanom sem kell, mennyire gyönyörű kilátás nyílik!

Ha pedig valaki már bevállalós túrázó, annak tudom ajánlani nyáron is a kilátót, mert remekül lehet rajta/benne bivakolni, így egyszerre lehetünk fenn naplementében és -felkeletében is. Éjszaka meg mehet a para, hogy mi is volt az a nesz, ami a feljáró felől jött!

A legnehezebb útvonal, mivel a parkolótól végigkövetjük a zöld jelzést egészen a Csergezán Pál-kilátóig. (A lenti szakaszon van lehetőség rontani a zöld jelzésen, de problémára nincs ok, mert ugyanoda vezet, csak hosszabb!)

Ha pedig téli túrázásról van szó, mindenképp érdemes ejteni egy-két szót az öltözködésről, amivel sokkal komfortosabbá tehetjük a kintlétet!

Oké, az már megvan, hogy sapka-sál, a derekat jól be kell tenni, de van ezeken túl is pár tanács.

Szerintem az egyik legfontosabb és legalapabb alkatrész egy túrához: a jó túrabakancs! Nem túracipő, hanem magas szárú túrabakancs, ami még jobban védi a bokánkat.

Igazából, minden túra alkalmával a lábunkat használjuk a legtöbbet, így tehát azt érdemes a legjobban elkényeztetni.

Télvíz idején szerintem két dologra érdemes odafigyelni túrabakancs választásánál.

Az egyik, hogy minimum vízálló legyen a lábbeli, de ha lehet, inkább még komolyabb anyaggal legyen megáldva, például Gore-Tex membránnal, ami bár drágább, de a tartós vízállóság jól tud jönni egy komolyabb havas túra alkalmával. A másik dolog pedig a talp.

Nyilván mondanom sem kell, hogy egy jó masszív, recés talp, mennyivel jobban fog tapadni az utunkon. Hóban, sárban pedig ez különösen jó szolgálatot tud tenni.

Aztán persze vannak egyéb kényelmi funkciók, mint a bélelt bakancs, aminek köszönhetően nem kell téli zoknival bajlódni.

Dióhéjban magas szárú-vízálló, masszív talpú bakancs, amire szükségünk van télen!

A másik fontosabb ruházat, az egy jó túranadrág. Itt is rengeteg lehetőségünk van, de a hideg miatt érdemes egy polár anyaggal bélelt verziót választanunk, így akár le is mondhatunk az aláöltözet szükségességéről. Bár azért egy jó magashegyi túránál „a több réteg, többet ér” elve érvényesül!

Aztán már csak olyan komfortot támogató funkciókra érdemes figyelnünk, hogy legyen minél több és könnyen elérhető zsebünk, a lábszár alján található esetleges összehúzó, ami megakadályozza a hó bejutását, és a derékrész, ha esetleg gumis, az sem elhanyagolható, ami a hőháztartásunk megtartását illeti.

A sorozatunk további részében közepes és nehezebb túraútvonalakkal térünk majd vissza, ezekkel megegyező újabb technikai és ruházati tippekkel is megpróbálunk majd segíteni!

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Decathlon.

(Fotó: Bodor-Nagy Edit, Bodor Tamás, videó: Bodor Tamás)

Ez is érdekelhet:

Az erdő (meg)vár, és megmutatjuk videón, milyen az újra zöldbe borult természet

Túráznál és kirándulnál? Ha teheted, irány a természet, ha pedig korlátozva vagy, ne aggódj, mert az erdő megvár!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában