Eddig úgy tudtuk, hogy az ember hat ízt – édes, savanyú, keserű, sós, unami és zsír – képes érzékelni. Az első négy ugye eléggé alap mindenki számára, a zsíros ízt pedig nagyjából 2 éve ismerték el hivatalosan a hatodik ízként, az unamit pedig főként a keleti konyhából ismerhetjük, és gyakran „kínai ízként” vagy „húsízként” emlegetjük.

Azonban ausztrál kutatók azonosítottak egy lehetséges hetedik ízt, és most azt próbálják feltárni, hogy miként kapcsolódik ez az íz a keményítőben gazdag ételek fogyasztásához.

„Ez jellemzően cukor, annak érzékien kellemes édes ízével, amelyre a legtöbben vágynak a szénhidrát után. Kutatásunk azonban megmutatta, hogy van egy érezhető ízminőség, amelyet az édes íztől független más szénhidrátok fogyasztása idéz elő”

– mondta Russel Keast, a Deakin Egyetem professzora, a kutatás vezetője.

A szénhidráté lehet a hetedik íz

A kutatók két szénhidrátot, a maltodextrint és az oligofruktózt vizsgálták, mindkettő megtalálható az alapvető élelmiszerekben, mint a kenyér, a tészták vagy a rizs. Az első vizsgálatok megmutatták, hogy ezeket a szénhidrátokat az ember képes érzékelni a szájban. Majd ezek után megvizsgálták, hogy szénhidrátokra való érzékenység összefügg-e azzal, hogy keményítő tartalmú ételeket fogyasztottak. A Journal of Nutrition tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányukban 34 felnőttet vizsgáltak meg, és a kutatók azt tapasztalták, hogy több keményítőt tartalmú ételt fogyasztottak azok, akik a leginkább érezték a szénhidrát ízt, és derekuk is vastagabb volt.

„Külön figyeltük a derékméretet, mivel az az étrenddel összefüggő betegségek kockázatának jó mércéje” – magyarázta Julia Low, az egyetem kutatója.

Több keményítőt tartalmú ételt fogyasztottak azok, akik leginkább érezték a szénhidrát ízt

Keast professzor kiemelte, hogy az új ízek kutatásának fontos az étrenddel kapcsolatos krónikus betegségek, például az elhízás egyre növekvő problémája miatt. A növekvő energiabevitel, különösen az energiában gazdag ételek nagyobb fogyasztása az egyik fő oka a túlsúly és az elhízás globális növekedésének, és ugye a szénhidrátok jelentik étrendünk fő forrását. Keasték kutatócsapata volt az egyébként, amely 2 éve azonosította a zsírt mint hatodik ízt:

„Érdekes, hogy a zsír íz kutatásakor azt találtuk, kevesebb zsírtartalmú ételt fogyasztottak azok, akik érzékenyebbek a zsírra, de a szénhidrátok esetében ez éppen fordítva van.”

És ha már a szénhidrátoknál tartunk, ideje tisztába tenni néhány dolgot:

Ezeket eddig rosszul tudtad a szénhidrátokról

Most akkor szabad enni, vagy elhízol tőle? Tényleg rákot okoz? Egészséges egyáltalán? Megmondjuk a frankót, mert egészen biztosan van olyan, amit nem, vagy rosszul tudtál róla.

(forrás: BBC, MTI, Science Alert)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában