Vissza is hívták ezért a derék terméket Amerikában és Kanadában.

Napelemes napernyőket hívtak vissza az USA-ban és Kanadában, miután több közülük kigyulladt – írta meg több portál az amerikai fogyasztóvédelmi hatóságra (CPSC) hivatkozva, amely felszólította a vásárlókat, hogy „azonnal hagyják abba” a SunVilla nevű LED-es napernyő tíz láb (3 méter) hosszú változatának használatát. Ugyanerre szólította fel a vevőket a gyártó, a forgalmazó és a kanadai egészségügyi hatóság is.

A Kaliforniában gyártott napernyő belső főbordáiba LED-izzókat építettek, míg a tetejét fekete napelemmel vonták be. A kigyulladást többnyire a lítium-ion akkumulátorok túlmelegedése okozta, de olykor a túlhevülő napelem-felület is.

Jó ötletnek tűnt

Az ernyőket 2020 decemberétől idén májusig árulták 130-160 dolláros (mai áron 50-60 ezer forintos) árakon. Az USA-ban öt, Kanadában egy ernyő gyulladt ki, egy-egy pedig csak füstölt a határ mindkét oldalán. Amerikában 400 ezer, Kanadában 33 ezer darabot adtak el a napelemes napernyőből, nekik most le kell szerelniük az akksit tartalmazó napelem-korongot, és persze visszavihetik e design-csodát a boltba.

Már csak az az egy kérdésünk maradt, hogy ugyan mire volt jó egyáltalán ez a találmány, a közmondásos „napenergiával működő szárítókötél” új, feleslegesen túltekert változata.

Olasz meló

Napelemes napernyőt tervezett már az olasz Carlo Ratti Associati dizájncég, amely azonban nem világításra használta a megtermelt energiát, hanem vízpára-porlasztó berendezést működtetett, valamint egy mini hűtőszekrényt, hogy a hőségben is friss maradjon az étel-ital. A CRA-féle napernyő okostelefon és e-book töltésére is alkalmas, és moduláris rendszerű, azaz több összekapcsolt napernyő energiája elég egy klasszikus fagylaltosláda hűtéséhez.

(Forrás: CNN, Borítókép: Costco)

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk Szeged legújabb, mediterrán stílusú szabadstrandját, a Lapost

Ha már ilyen meleg van, megérdemlünk egy mediterrán strandot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Budapesten is megnyit a világhírű gasztropiac

További cikkeink a témában