Nahát!

Eileen Aldis Budapesten járva klasszikus magyar ételeket próbált ki, például gulyást, ami nagyon ízlett neki, és mindenkinek bátran ajánlaná. (Ezzel már a szívünkbe is zártuk). A Nagycsarnokból az útja egy újabb népszerű helyre vezetett, a Gerbaud-ba, ahol olyan drágának találta a Gerbeaud kávét és a Gerbeaud szeletet, hogy inkább lelépett. Érdekes ez egy kanadaitól… A harmadik helyszín a New York Kávéház volt, ahol szintén nem evett semmit, talán azért, mert ez is drága volt. A Kazinczy utcában tesztelte a turisták számára kötelező lángost, és a kurtoszkalakszot, azaz kürtőskalácsot.

Ezt követően beléptek a Király utcai Zingbe (ha jól láttuk), és rendeltek egy street burgert. Na most ez biztos nem a legjobb reklám az ország egyik, ha nem a legjobb burgerláncának, a hölgy ugyanis olyan médiumnak, „nyersnek” találta a húspogácsát, hogy nem ette meg. Egyébként minden Zing egységben ki van írva, hogy ha a vendég nem kéri máshogy, a húst médiumra sütik, és a médiumra sütött marhahús minden, csak nem hungarikum, de van ez így.

Összességében egész korrekt véleményeket hallhattunk Eileentől, a burgert leszámítva bevállalós volt, nem úgy, mint az a honfitársa, aki úgy nézett egy lángosra, hogy azt azóta sem dolgoztuk fel.

Ember még nem nézett úgy magyar lángosra, mint egy kanadai gasztróblogger

Egy igazi kalandor, aki nyakig megmerítkezett a magyar kulinária fertelmes bugyraiban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés