A sejtkutatás területén elért eredményeiért Oszumi Josinori japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A 71 éves kitüntetett 8 millió svéd koronával (257 millió forintos összeggel) lett gazdagabb.

Az illetékes bizottság indoklása szerint a tokiói műszaki egyetem molekuláris sejtbiológusa az autofágia, vagyis a sejtekben zajló, „önevésként” emlegetett folyamat kutatása révén érdemelte ki az elismerést.

Celluláris autofágia

Sokan gondolják, hogy az autofágia pusztán azt jelenti, hogy ha a sejt elkezd éhezni, mindenáron táplálékhoz akar jutni, ezért lebontja önmagát. Ez azonban túlzott egyszerűsítés,

az autofágia lényege sokkal inkább a felépülés és a lebomlás dinamikus egyensúlya.

Az erről szóló elmélet az 1960-as években látott napvilágot, a jelenséget azonban nehéz volt tanulmányozni. Így egészen az 1990-es évek elejéig keveset tudtak róla, amikor is Oszumi Josinori áttörést ért el úttörő kísérleteivel, amelyekkel azonosította az autofágiában alapvető fontosságú géneket.

Oszumi Josinori

Eredményei paradigmaváltáshoz vezettek a sejten belüli újrahasznosítás, valamint az autofágia sok fiziológiai folyamatban – játszott szerepének megértésében – főként az éhezéshez való alkalmazkodásban, illetve a fertőzésekre adott reagálásban. Az autofágia finomműködésének megértését egyébként rengetegen vizsgálják olyan területeken is, mint az öregedéskutatás, az Alzheimer-kór vagy a rák.

Ezt olvastad?

Megtalálták az ellenszert az egyik leggyakoribb gyógyíthatatlan betegségre?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés