Van a Ligetben egy hely, amely noha nem tegnap nyitott, nem hallunk róla olyan sokat, pedig megérdemelné, mivel a környezet és a kilátás kiváló, valamint ételek terén is büszkén megállják a helyüket a többiekkel szemben. A beszédes nevű Nyereg az Itatóban jártunk, amely egyben etető is.

A pulthoz járulva akarva-akaratlanul megakad a szemünk a bárszékekre applikált nyergeken, amelyek ráadásul nem is véletlenül kerültek oda, a megoldást egy lovarda környékén kell keresni, de ennél többet mi sem árulhatunk el. Az ház amúgy régebben egy fürdő melléképülete volt, és 2011 augusztusa óta üzemel az aktuális funkciójában. Egy lounge-ot szerettünk volna létrehozni - meséli Horváth Timi, a Nyereg üzletvezetője - ahol alapvetően minden korosztály jól tudja magát érezni, a kisgyerekesektől az idősebbekig.

Egy hétköznap délután jártunk ott, de körbenézve ezt teljes mértékben mi is alá tudtuk támasztani: az egyik sarokban angol turisták üldögéltek egy pint (bocsánat, korsó!) felett, távolból fürdőruhás külföldi lányok érkeznek a fürdő felől, egy csatolt egységként jelen lévő igen bundás kutya éppen egy tál vizet kap a pultostól, és ráadásul a végére, mint egy jobb amerikai filmben, egy kisgyermek is befut a napi gyümölcsös limonádéját követelve. Ha már itt tartunk, mi is kirendeltünk Totyi fotóssal kettőt, teletömve gyümölcsökkel, ha valami fura okból kifolyólag nem fröccsöt, vagy sört szeretnénk, kiváló választás lehet.

 

A nyitás óta minden szezon kezdetén van egy kis tavaszi frissítés, így került be a kínálatba tavaly például a hamburger (1650 Ft), melynek említésére rögtön felcsillanó szemmel kezdtük el méregetni a grillpultot, hogy vajon most hol bujkálhat a kis drága. Nos, sokat nem is kellett rá várni, és mihelyst megérkezett, éreztem, hogy jó lóra tettünk ezzel a választással. A ciabatta ami jelen esetben buciként funkcionál helyben sült, és komolyan mondom, ritkán találkozni ennyire friss és ropogós péksüteménnyel. Benne a hús kellemes darab, Gál Józsi-féle húspogácsa, ráolvasztott sajttal, paradicsommal, és rukkolával tálalják.

Azt mondják, evés közben jön meg az étvágy, és ennek mi is igazat tudtunk adni. Valószínűleg ezért történhetett, hogy kettőt sem pislogtunk, és máris magunk előtt találtunk egy jófajta pácolt-grillezett tarját (850 Ft), a nyári grillpartik örökös sztárját, ráadásul egy görög salátaágyon (650 Ft) - egy forró nyári napra mi kellhet még? A kérdés csak költői, hiszen mi sem egyedül jöttünk, így ezzel párban érkezett egy grillezett csirkemelles bagett szendvics is (1300 Ft), szintén megkoronázva a ráolvadó sajttal, valamint kevert salátával, rusztikus bagettben.

Miután mindezen túl voltunk, úgy gondoltuk, nincs más hátra, csak a nasi. Nyár, tópart, zöld - akármennyit is gondolkodnánk, releváns válaszként csak a palacsinta jutna eszünkbe, mint az egy igaz desszert egy jó kajálás után. Ezt a klasszikust itt egy kicsit feltuningolták (750 Ft), így kaptuk a képen látható hajtogatott csodát, a belsejében túróval töltve, és gazdagon megpakolva erdei gyümölcsökkel.

Itt már felváltva sóhajtoztunk, mert annál nagyobb ciki nincs, ha az ember enne még, csak nem bír, én meg a távolban már egy talicskát vízionáltam, amivel majd valaki hazatolhat. Mondjuk Totyi még rosszabbul járt, mert nem vette észre, hogy a hely előtt van bringatároló is, így messzebb kötötte le a paripáját, dehát így jár, aki nem figyel.

Persze az is egy naív elgondolás volt, hogy a palacsinta a desszert, mivel ezek után vettük észre a "Baconbe göngyölt camambert sajt" nevezetű tételt (1200 Ft), én meg a földről szuszogva vetettem oda, hogy olyan nincs, hogy én azt ne kóstoljam meg. Mint kicsit később kiderült, ez egy tökéletes döntés volt, mivel a vékony sajtcsíkok zsíros-ropogós egyvelege a baconnel együtt egyszerűen olyan duót alkotott, amelyet alanyi jogon kötelezővé tennék minden Városligetbe látogatónak. A teljességhez hozzátartozik, hogy ez rukkolás paradicsomágyon érkezik, szóval a vitamin is benne van bőségesen, csak ha aggódtatok volna.

Hétközben este tízig, hétvégén viszont éjfélig is nyitva van a Nyereg, így legyen akár egy szombati buli előtti felspanoló, vagy vasárnapi (másnapos) ebéd, netán csak egy fröcsi hétköznap este, minden helyzetre teljesen releváns tud lenni a helyszín. Arra figyeljetek, hogy időben érkezzetek, mivel noha 250 ülőhely van, ez egy szebb estén pikk-pakk meg tud telni - teljesen érthető módon.

Most pedig kisorsolunk 2 fő részére 1-1 2500 forintos lefogyasztható kupont a Nyeregbe, ehhez pedig nem kell mást tennetek, mint megválaszolni az alábbi kérdést:

Mikor nyílt a Nyereg az Itató?

A) 2005
B) 2011
C) 2014

A helyes megfejtést küldd el a [email protected] e-mail címre, a tárgyrovatba írd azt, hogy Nyereg! A határidő június 20-a. A győzteseket e-mailben értesítjük! Sok szerencsét!

(Fotó: Tóth István)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában