Ha rövidre akarnánk zárni, azt mondanánk: ha már egyszer volt rajtad egy Oakley, onnantól nem az a kérdés, hogy akarsz-e egyet te is, hanem az, hogy milyen fazonja lesz a tiédnek! De azért igyekszünk kicsit árnyalni a képet, mert amellett, hogy atomklassz napgépek, az áruk ezt tükrözi is, szerencsére időnként vannak jó dealek!

Kevés olyan love-brand márka van a napszemüvegek piacán, ami ennyire megkérdőjelezhetetlenül lett a közönség elismerten kedvenc márkája. Pedig az Oakley történelme nem is nyúlik vissza az ősidőkig, a hetvenes években született meg a márka, viszont az elmúlt évtizedek alatt az egyik igazán kultikus és egyik legmeghatározóbb jelensége lett a piacnak.

9 ok, ami miatt az emberek Oakley-t akarnak

  1. Saját történettel rendelkezik

Jim Jannard 1975-ben alapította meg a márkát, melyet kutyájáról nevezett el, klasszikus amerikai garázscég-sztoriként tekinthetünk rá vissza. Első terméke, amit már Oakley néven hozott forgalomba, egy markolat volt, méghozzá motoros markolat, kifejezetten motocross versenyzőknek, amit az autója csomagtartójából árult.

A markolat különlegessége az volt, hogy nedvesség hatására a többi anyaggal ellentétben nem csúszósabbá, hanem tapadóbbá vált, ezáltal gyorsan nagy népszerűségre tett szert a motorosok körében. Az anyag neve, amit ma is használnak az Oakley szemüvegek gyártásánál: Unobtainium, ebből készülnek a szárak végén található „zoknik”.

Szemüvegeket először a nyolcvanas években (1983) kezdtek gyártani, ekkor mutatták be az „O” keretet, amit kifejezetten síterepre fejlesztettek, síelők, snowboardosok számára, az első Oakley napszemüveg pedig a Factory Pilot Eyeshade néven vált híressé 1984-ben, ebben a szemüvegben aztán Greg LeMond 3x is behúzta a Tour de France-t.

  1. Mocskosul strapabíró

Jim az extrém sportok világában szocializálódott, így olyan megoldásokban gondolkozott, ami kiállja a próbát, hiszen legyen szó motorozásról, síelésről, vagy teniszről, ezeknél a mozgásoknál gyakori, hogy ütés érheti az arcot a szemüveget, így az Oakley kifejezetten az egyik legerősebb értékeként tekint az ütésállóságra. Nem arról van szó, hogy minden nap át kell rajta hajtani autóval, de ha leesik a fejünkről, nem lesz semmi baja. A lencse és a váz is állja a sarat, szemben mondjuk más, kényesebb darabokkal.

  1. A lencsék

A szemüvegbiznisz megkerülhetetlen eleme maga a lencse, aminek több funkciót is be kell töltenie. Egyrészt védjen a káros sugaraktól, ezt ma már elvárjuk egy napszemüvegtől, de nem teljesen egyértelmű sajnos. Az, hogy az UV sugaraktól mentse meg a szemünket, elvárás napjainkban, ahogy az is, hogy legyen polarizált egy lencse, és a visszapattanó kárós sugarak ellen is vértezze fel a szemünket. Az Oakley is gyárt polarizált lencséket, jellemzőbb viszont a saját technológiájuk (Prizm) használata. Ha szereted a 4K élményt, akkor gyorsan rá fogsz kattanni az Oakley Prizm lencséire, amely által élesebb kontrasztok, és színélményünk lesz, ez számos sportban jelent előnyt! Akadnak polarizált Prizm lencsék is, ha halmoznánk a szupererőket.

 

  1. Különleges, felismerhető, vagány, sportos formavilág

Ha az ember sok pénzt költ egy divattermékre, vagy kiegészítőre, akkor lehetnek elvárásai. Például az, hogy legyen felismerhető, jó minőségű, kívánatos, tegyen hozzá a megjelenésünkhöz...

Az Oakley formavilága egy elég szerte-ágazó rendszer, számtalan helyzetre van megoldása, legyen szó akár elegáns, akár futó szemüvegekről. Egy valami azonban közös bennük: bármelyikre nézünk, azonnal tudjuk, hogy ez egy Oakley. Olyan, mint egy Porsche 911. Mindegy, hány éves, hanyadik széria, annyira jellegzetes a forma, hogy nem lehet összekeverni a stílust.

  1. Sportos férfiak és nők részére egyaránt van választék bőven

Az Oakley alapvetően egy maszkulin márka, de ennek ellenére kínál sok klassz terméket nőknek is, így egyik nem sincs kizárva ebből a vagány élményből, mindkét nemnek saját kollekcióval készül a cég!

  1. Ellenálló a nedvesség irányában

Arról fentebb már megemlékeztünk, hogy bírja a strapát, de amellett se menjünk el szó nélkül, hogy a strandon vagy napon való sportolás közben is jó barátunk lesz; minél több a nedvesség, annál jobb lesz a tapadás.

  1. Használhatod a vázat klasszikus szemüvegkeretnek is

A hétköznapokban sem kell lemondanod a sportos megjelenésről, mert az Oakley kereteket dioptriás szemüvegként is használhatod!

  1. Cserélhető lencsék

Számos modell úgy van kialakítva, hogy a lencséi cserélhetőek, ezzel pedig akár más színvilágot, akár további éveket is adhatunk egy-egy imádott keretünknek!

  1. Sportra gyártott darabok: ahány sport, annyi igény, annyi kialakítás

Extrém sportok ihlették a márka felemelkedését, de a kompromisszum nélküli minőségével számos területet hódított meg az Oakley, számos sportra dedikáltan gyárt szemüveget. Másra lesz szüksége egy vitorlázónak, egy golfozónak, egy futónak vagy egy síelőnek, ez nyilvánvaló, ahogy az is, hogy minden területen ugyan azt a strapabíró, markáns, sportos és lendületes jelenséget szállítja, amit szeretünk tőle. Vannak univerzális szemüvegek is bőven a kínálatban, de szerencsére számos sporthoz találunk speciálisan kialakított darabokat.

 

...és akkor nézzük, 2022-ben mely modellek pörögnek a legjobban:

Holbrook

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Holbrook

Turbine

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Turbine

Sylas

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Sylas

Gascan

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Gascan

Manorburn

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Manorburn

Frogskins

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Frogskins

 

Ezek a modellek pedig kifejezetten versenysportokhoz működnek:

Sutro – Futás, bringázás

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Sutro

Radar

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Radar

Jawbreaker

 

Tetszik? Itt akciósan megveheted: Oakley Jawbreaker

Érdekel a többi is? Nézd meg az eOptika.hu hatalmas kínálatát, válogass több, mint 8 000 napszemüveg közül, 30-80% kedvezménnyel!

A cikk elkészítésében partnerünk volt az eOptika.hu.

És ezt olvastad már?
Ez a lány nagyon fázna egy 18 fokra fűtött közintézményben