Jó, hát nem mondjuk, hogy optimálisak a körülmények, de az élet kihívás.

Az állami területeket menedzselő Ukrán Állami Ingatlanalap most meglehetősen kedvezményes áron ad bérletbe ingatlanokat a csernobili zárt zónában, írja a 24.huKyiv Post nyomán.

Havi 11 dollárért, azaz átszámítva nagyjából 3400 forintért lehet kibérelni egy 700 négyzetméteres ingatlant.

Ukrajnában egyébként is olcsóbbak a bérlemények, mint nyugatabbra, de ez az ajánlat így is hihetetlen. Persze egyelőre nem túl csábító ott élni, Csernobil eleve nem egy nagy település, és jelenleg nem is élnek ott sokan. Viszont rengeteg turista jár a katasztrófaövezetnek számító 2600 négyzetkilométeres területre, az HBO-sorozat óta lassan a Ukrajna legnépszerűbb úti célja lesz.

Az állam célja pedig az, hogy Csernobilba életet leheljen, szeretnék elérni, hogy a turisták ne egy kietlen városban nézzenek körül, és próbálják visszaédesgetni az elmenekülő ukránokat. Erről szól ez az ösztönző támogatás.

A cikk szerint 36 ingatlant akarnak bérbe adni, köztük hét földterületet. A lakások mindegyike évtizedek óta elhagyatott, hiszen a közelmúltig tilos volt bejárni az atomerőmű környékére. Szóval munka lesz vele bőven.

Októberig húsz ingatlant béreltek már ki Csernobilban, példát is írtak: az egykor tanárként dolgozó Olena Nechyporenko most zöldségest üzemeltet a városban. Hat éve költözött Csernobilba az apjával, havi 12 dollárt fizet a 60 négyzetméteres üzlethelyiségért – és kb. 3000 dolláros bevételt hoz össze.

(Fotó: Maxym Marusenko/NurPhoto via Getty Images)

És ezt olvastad már?
Lorena a pillantásával felolvasztaná a jeget