Eddig totál tabu volt, most talán az egyetlen közepesen megengedhető vétel.

Hongkongot sorozatban kilencedik éve választják a világ legmegfizethetetlenebb városának, ezért lakói extrém megoldásokra kényszerülnek a lakhatást illetően.

Nagyon sokan élnek a kb. 1x2 méteres, ablaktalan és igénytelen, létrákon megközelíthető, koporsólakásokként emlegetett lyukakban (jelenleg kb. 200 ezren, a bérleti díjuk minimum 180 dollár körül mozog):

De szintén rengetegen vannak, akik még ezt sem tudják megengedni maguknak és gyorséttermekben alszanak – őket a “McMenekültek” jelzővel illeti már a sajtó (McRefugees), annyira gyakori a jelenség. Most pedig a megapoliszban egy újabb fejlemény mutatja, mennyire rossz a lakáshelyzet: sokan fontolgatják, hogy kísértetházakat vegyenek meg, melyek piaci értéke 20 százalékkal alacsonyabb, mint az átlag ingatlanoké.

A kísértetházak (azaz olyan otthonok, ahol öngyilkosság, gyilkosság vagy más, erőszakos halál következett be) totális tabunak számítottak az országban megvételi szempontból, de úgy tűnik a szokások fölött győz a kényszerűség.

És nem is lehet elmondani, mekkorák a különbségek. Miközben a fél város nyomorog (minden ötödik hongkongi a létminimum alatt él) a világ legdrágább rezidenciája Hongkongban található: állítólag épp a hetekbenc cserélt gazdát és vette meg az Alibaba alapító milliárdosa, Jack Ma 191 millió dollárért.

Ez is érdekelhet:

Berlin 2020-tól teljesen befagyasztja a lakásbérleti díjakat

Az elmúlt tíz évben kétszeresére növekedtek a bérleti díjak, Berlin ezért jogi lépéseket tesz a megengedhető lakhatás felé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában