A Volkswagen kisbusza évtizedek óta kedvelt lakóautónak számít, de most egy olyan példányt mutatunk, amit egy kicsit másképpen építettek át. A konyhával, étkezővel és grillsütővel is felszerelt lakókocsival a kerti partik királya lehetsz.

A klasszikustól a legújabbig a Volkswagen Transporter minden generációjából építettek lakóautót, de ennek a példánynak a készítői más irányból közelítették meg a dolgot. A hosszú tengelytávú T4-ből ugyanis utánfutó lakókocsit fabrikáltak azzal, hogy az eredeti kerekek helyett középre tettek két tengelyt, a belső terét pedig teljesen átrendezték.

A műszerfal helyére kanapé került, a hátsó felében pedig kényelmes étkezőt rendeztek be, a padló laminált, a bútorokat pirossal szegélyezett fekete bőr borítja.

Középen kapott helyet a teljesen felszerelt konyha, mosogatóval, hűtőszekrénnyel és gáztűzhellyel,

a fedélzetről a 230 voltos konnektor és a LED-es világítás sem hiányozhat.

A legjobbat mégis a motortérben találod: a gépháztető alá, az erőforrás helyére egy gáztüzelésű grillsütő került.

A nem mindennapi Transportert, amivel bárhol tarthatsz kerti partit, az angliai DM Motors kínálatában találtuk, és hatezer fontot kérnek érte, ez egy kicsivel több, mint kétmillió forintot jelent.

Ez is érdekelhet:

Az ötvenes éveket élheted ezzel a Porsche-motoros lakóautóval

Nem a száguldásról szól, de megvan a stílusa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés