Sajna a nyárnak már távolodva integetünk, ahogy a nyaralónknak is, viszont nem elég kulcsra zárni tavaszig a nyaraló kertkapuját, hanem érdemes pár dolgot megtenni az ősziesítésért.

A levelek lassan a zöldből a sárga és a narancssárga ezernyi árnyalatára váltanak, de szerencsére az előrejelzések még hosszú és nagyon kellemes indiánnyarat jósolnak. Ha te nem is jársz le nyaralni, a kertekben a nyár végeztével sem áll meg az élet, így ha nyaralótulajdonos vagy, akkor időnként érdemes kijárni, hogy ránézz a ház és a kert állapotára.

Könnyen előfordulhat, hogy ilyenkor térdig érő fű és néhol egy-egy kibukkanó gaz fogad majd, amit érdemes egy fűnyíróval felszámolni úgy, hogy különös figyelmet szentelsz az olyan gyomnövényeknek, mint a parlagfű, ami augusztus végén, szeptember elején éri el virágzása tetőfokát. Méghozzá azért, mert amellett, hogy súlyos allergiás tüneteket okoz az erre érzékenyeknek, még magas pénzbüntetést is kaphatsz, ha nem gondoskodsz a kertedben növő parlagfű eltávolításáról.

Utoljára november végén kell füvet nyírnod, de ügyelj rá, hogy ne vágd 5 centinél rövidebbre, mert a hosszabb pázsit jobban tudja hasznosítani a napfényt. A hideg időszak előtt készítsd fel a gyepet, hogy könnyebben megbirkózzon az időjárás-változással járó viszontagságokkal. Az egyre nagyobb mértékben lehulló faleveleket időnként lombfúvóval távolítsd el a gyepről, hogy azok ne vegyék el a napfényt a fütől, mert így elkerülheted a barnás-sárgás foltok kialakulását és a mohásodást is.

Plusz kényeztetésként mostanság meg is trágyázhatod a pázsitot őszi gyeptrágyával, amelynek jellemzően alacsonyabb a nitrogén- és magasabb a káliumtartalma. Ezzel megerősítheted a füvet és megtarthatod az ellenállóképességét a fagyokkal szemben. Az ágyásokat, a rózsákat és a fagyérzékeny növényeket rőzsével és levelekkel takard be, vagy csomagold buborékfóliába, ezzel segítve őket, hogy a tavaszt épen és egészségesen kezdjék.

A nyári virághagymákat ásd ki, és helyezd jól szellőző pincébe, hogy ha itt az ideje, újra kiültethesd őket a kertbe, a cserepes növényeket pedig zárt és védett helyre tedd a hidegebb évszakra. Amikor a cserjék sárgulni kezdenek és lehajlanak az ágaik, vagy öregedésnek indulnak, metszd őket a méretük negyedére, ugyanis ilyenkor visszaszívják nedveiket a gyökereikbe. Ez nagyon fontos, mert ha erről elfelejtkezel, akkor elhalhatnak. A sövényeket utoljára ősszel vágd vissza, hogy megelőzd a korhadást és a nedvesség felgyülemlését.

Egy gondozott nyaraló fenntartása valljuk be, tényleg rengeteg munkával jár, de azért nagyon fogsz neki örülni, ha nagyon patentül gondozott, csodás környezetben pihenhetsz itt, amikor csak kedved tartja. Úgyhogy még egyszer utoljára elő a kerti eszközökkel!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés