A komoly érdeklődők száma 17 százalékkal csökkent.

Nem csak a magyar, hanem a külföldi vásárlók magyar lakáspiaci helyzetét is megváltoztatta a koronavírus-járvány.

Erős évek után

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az idei megtorpanás többéves növekedés után következett be. 2018-ban még az előző évhez képest 23 százalékkal több külföldi érdeklődést mértünk a magyarországi, elsősorban budapesti ingatlanok iránt, tavaly már csak 6 százalékos növekedés volt. Az idén pedig felemás eredményt mutatnak a számok. Bár többen látogattak el az oldalakra, de a komoly érdeklődések száma csökkent.”

“A látogatók számának növekedésében szerepet játszhatott, hogy a koronavírus-járvány miatt több külföldön élő magyar az esetleges hazaköltözés miatt nézett szét a piacon, de a bizonytalanság miatt még nem döntött a lakásvásárlásról. Másrészről a külföldiek, ugyancsak a járvány negatív hatásai miatt egyelőre kivárnak azzal, hogy másik országban vegyenek lakóingatlant.”

Toplista, érdekes eredményekkel

Az ingatlan.com elemzése szerint az Egyesült Államokból érkeztek a legtöbben. Január eleje és július közepe között 870 ezer látogató nézett szét a kínálatban, ami 60 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. Közülük ugyanakkor csak közel 7 ezren érdeklődtek ténylegesen valamely eladó magyarországi ingatlan iránt, ez viszont 23 százalékos csökkenést jelent a múlt évhez képest. A német felhasználók állnak a második helyen, 6,3 százalékkal többen voltak az idén, de az érdeklődések száma 15 százalékkal csökkent. Harmadik helyre kerültek az ingatlan.com listáján az egyesült királyságbeliek: ők 4,3 százalékkal többen voltak, de 22 százalékkal kevesebb ingatlan iránt érdeklődtek.

Hullámzó idei év, kevesebb külföldi vásárló

Az elemzés szerint az idén a látogatók száma felemásan alakult. A járvány legsúlyosabb időszakában - áprilisban - januárhoz képest visszaesett, ám májusban már megindult az emelkedés, júliusban már a januári szint közelében járt.

Azt most még lehetetlen megmondani, hogy a következő hónapokban, években hogyan alakul majd a külföldi kereslet a magyarországi lakóingatlanok piacán. Az előzetes számok alapján a koronavírus-járvány és az utazási korlátozások miatt ugyanis az idei évben kevesebb lehet a külföldi vevő. Kérdés továbbá, hány külföldön dolgozó magyar dönt majd úgy, hogy akár a járvány hatása, akár más tényezők miatt hazaköltözik.

(címlap fotó: unsplash)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában