A The Hamptons sikertörténete 1893-ra nyúl vissza, amikor is a The New York Times az egyik írásában a csodás környezetben fekvő régiót a Paradicsomhoz hasonlította. A New Yorkhoz tartozó, Long Island keleti részén található, apró falvakból álló tengerparti üdülőövezet az elmúlt bő száz évben az amerikai elit egyik kedvenc pihenőhelyévé vált, ezzel együtt pedig már az is érthető, miért itt találhatóak többek között az Amerikai Egyesült Államok legdrágább ingatlanai.

A Jule Pond pedig az elit között is elitnek számít. A 42 hektáros birtok a legdrágább árkategóriában található, pedig elhihetjük, a környék alapból nem olcsó. Eredetileg Henry Fordnak építették 1960-ban, a főépület több mint 1850 négyzetméteres, 12 hálószoba és fürdőszoba található benne, de a birtokon kosárlabdapálya, teniszpálya és egy hatalmas pazar medence is helyet kap.

A Mecox-öböl öleli körül a helyet, de az Atlanti-óceán is belátható közelségben van. Mindössze 175 millió dollárt, azaz 50 milliárd forintot kéne kiperkálni érte, ez pedig még akkora összeg, amelyet még a felső tízezerhez tartozók is megérezhetnek – például az olyan sztársportolóknak, mint Leo Messinek vagy Cristiano Ronaldónak is többévi fizetése rámenne arra, hogy egyáltalán megvásárolhassák maguknak.

Ez is érdekelhet:

Innye, de mennyire rendben van ez a brazil villa!

Nagy társasági életre tervezték és szívesen lennénk ennek a nagy társaságnak a tagjai.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában