Akár már jövőre.

A Continental megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki – ismertette a társaság közleményében.

A technológia alkalmazásával

a polietilén-tereftalát (PET) palackokból mechanikus eljárással készítenek poliészterfonalat, amelyet a gumiabroncs szövetvázának kialakításánál használnak fel.

Ezzel a hagyományos poliészter teljes mértékben kiváltható. Az eljárás a korábbinál egyszerűbb módon állítja elő a gumiabroncs-gyártásban felhasználható anyagot.

A cég közleményében kiemeli, hogy az újrahasznosított poliészterfonal a körforgásos gazdasághoz vezető újítás, amely a vizsgálatok és a teszteredmények alapján ugyanolyan jól teljesít, mint az eddig használt nyersanyagok. Szakítószilárdsága, szívóssága miatt különösen hasznosak a gumiabroncsgyártás számára.

A PET-et régóta használják autógumi-alapanyagként, mert nagy terhelés és hőmérséklet mellett is tartja az alakját. Egy gumikerék körülbelül 400 grammnyi poliészter fonalat tartalmaz, vagyis

több mint hatvan palackot lehet felhasználni egy abroncsszett elkészítéséhez.

A Continental célja, hogy legkésőbb 2050-re 100 százalékban fenntarthatóan előállított anyagokat használjon fel abroncstermékeiben.

Ez is érdekelhet:

Már a téli gumi is lehet vegán

Így a téligumi-szezon végén nem tűnik túl okos gondolatnak egy új generációs téli abroncs bemutatása, a Continental mégis ezt lépte meg. Ha belegondolunk, lehet, hogy nekik van igazuk.

(Forrás: Continental, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában