Újabb ökológiai katasztrófa Oroszországból.

Rejtélyes vízszennyezés történt Oroszország távol-keleti részén, Kamcsatka félszigetén, ami a Greenpeace szerint már hetek óta észlelhető a fekete vulkáni homokkal borított Halaktirszkij-strandon. Megváltozott a víz színe, és megemelkedett a kőolajszármazékok és a fenol nevű kemikália szintje is – előbbi 3,6-,szorosa, utóbbi 2,5-szerese a küszöbértéket.

Akik kapcsolatba kerültek vízzel, mind torokfájásra, látásromlára, szemszáradásra, hányingerre, gyengeségre, hányásra és lázra panaszkodnak, és ez nemcsak az emberekre veszélyes, hanem az állatvilágra is, ráadásul nem is kicsit: a parton ugyanis tömegével jelennek meg a döglött fókák, halak, polipok és más tengeri élőlények tetemei. A Kronockij természetvédelmi terület búvárainak jelentése szerint

a tengeri élővilág 95%-ka elpusztult 10 méteres mélységben.

A tömeges állatpusztulás felvetette a gyanút, hogy hajókból olaj szivárgott a tengerbe, de az orosz védelmi miniszter tagadja, hogy esetleg hadihajók lennének felelősek a szennyezésért. A Qubit a Phys.org-ra hivatkozva azt írja, hogy „az orosz hatóságok vizsgálatot indítottak, mivel minden jel arra mutatott, hogy a szovjet korszakból megmaradt mérgező anyagok szivároghattak a tengerbe valamilyen föld alatti tárolóból”.

Idén nem ez az első ökokatasztrófa Oroszországban...

(Forrás: Qubit, MTI, fotó: Greenpeace России)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában