Csaknem fél évszázadnyi kísérletezés után négy magyar és egy svéd kutatónak az eddig mért adatok elemzése alapján sikerült bizonyítania egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon régóta feltételezett létezését. Az eredményből számos hasonló, összetett részecske létezése is következik, így új fejezet nyílhat az erős kölcsönhatás vizsgálatában.

Az Odderon részecskét csaknem fél évszázada sokféle módon keresték a tudósok kísérletekben és elméleti konstrukciókban is. Roman Pasechnik, a Lundi Egyetem Csillagászati és Elméleti Fizikai Tanszékének docense szerint

„ami eddig hiányzott, az egy olyan modellfüggetlen módszer volt, ami csak a végleges adatokkal dolgozik és megfelel a szakma szigorú bizonyítási kritériumainak”.

Csörgő Tamás, a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézetének kutatóprofesszora, a magyar kutatócsoport vezetője szerint az Odderon létezése 1973-ban vetődött fel, azonban a részecske felfedezésére, mérési adatokból történő biztonságos kimutatására azonban napjainkig, vagyis 48 évet kellett várni.

A felfedezés azért is váratott magára ilyen sokáig, mert a kísérleti eszközök, a részecskegyorsítók teljesítménye eddig nem volt elegendő az Odderonok felfedezéséhez.

Az Odderon megtalálásáért folyó nemzetközi versenyben végül a magyar–svéd kutatócsoport találta meg először a tünékeny részecske létezésének egyértelmű jelét, a felfedezésről már megjelent szakmai közleményük is. A kutatás vezetője úgy fogalmazott:

felfedezés gyakorlati következményei még megjósolhatatlanok, de biztos, hogy új fejezetet nyitnak a részecskefizika ismert keretein belül.

Ezek is érdekelhetnek:

Szédítően néz ki a Mars északi sarkja 5000 méteres magasságból

A kínai űrszonda most „csak” képet küldött a Marsról, májusban viszont rovert ereszt a vörös bolygó felszínére.

Halálsugarat épít az amerikai hadsereg

Ez lehet a világ legpusztítóbb lézerfegyvere.

(Forrás: 24.hu, Phys.org, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában