A szlovák állami bányavállalatnak addig is folyamatosan vizsgálnia kell a vízminőséget.

A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését. Az ügyben indult vizsgálat során kiderült, hogy a szennyeződést az egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányából a folyóba kerülő szennyezett víz okozza – de nem vörösiszap, ahogyan attól sokan tartottak a víz színe miatt.

A Sajó folyó elszíneződött vize az egykori vasércbánya közelében a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében 2022. március 14-én

A szlovák környezetvédelmi felügyelet a héten helyszíni szemlét tartott a folyó érintett szakaszán, és elrendelte, hogy az állami Ércbánya-vállalat

egy héten belül álljon elő a Sajóba folyó bányavíz tisztítására vonatkozó műszaki megoldással, valamint ez alatt az idő alatt folyamatosan biztosítsa a víz összetételének elemzését.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) által végzett vízvizsgálat kiderítette, hogy a Sajó szlovákiai szakaszán a víz vastartalma tizenkétszeresen meghaladta, a felszíni vizekben 2 mg/literben meghatározott határértéket, továbbá a vízben más fémek – főként a mangán és a nikkel – értékei is magasabbak a megengedettnél.

A magyar Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdai közlése szerint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külső akkreditált laboratóriumot kért fel a szennyezőanyagok pontos meghatározására a határszelvény térségében, Sajópüspökinél. Vizsgálatuk szerint a magyarországi folyószakaszon a vízből mért toxikus fémek mennyisége mind határérték alatt van.

A Sajó folyó Sajópüspökinél, a magyar–szlovák határ közelében 2022. március 14-én. A magyar szakaszon nincs határérték felletti szennyezés

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, majd becsődölt. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság, a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az „elengedhetetlenül szükséges” intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat végezte el még 2012-ben.

(Forrás: MTI, fotó: Komka Péter/MTI)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Ez a lány komoly érv lenne Bali mellett