Ha ugyanannyira szereti a csajod kívülről és belülről is, akkor megtaláltuk a tökéletes játékot, amivel huncutkodhatsz rajta.

Kezdjük az elején: a Dual Pleasure egy okos, vízálló vibrátor, amit olyan hölgyek fognak elképesztően imádni, akik a hüvelyi részt és a csiklót is ugyanannyira imádják izgatni és mindkettőtől a hetedik mennyországba érkezzenek. Ugyanis a Dual Pleasure-t két erős motorral szerelték fel és két végződéssel:

az egyik megy a hüvelybe, hihetetlenül intenzív G-pontos bizsergetésért, a másik pedig a csiklót rezegteti kéjesen, így kétfrontos támadással repíti az élvezetek felhőire a nőket.

De ez még csak a kezdet, ugyanis a Dual Pleasure-t okostelefonról lehet irányítani a Satisfyer Connect alkalmazással: és itt léptek be ti, férfiak, ugyanis a párotok teljesen a kezetekbe adhatja egy appal a szexjáték irányítását. Az alkalmazás által (tehát a kezedben a telód, a csajod kezében pedig a vibrátor) te szabod meg, hogyan stimulálod a csiklóját és/vagy a hüvelyi részt;

körülbelül végtelen számú rezgésmódot, ingert és rezgésmintázatot állíthatsz be, amelyekkel kéjesen kínozhatod is a barátnődet úgy, hogy fel-le tekered az izgatás szintjét például egy késleltetett, bombasztikusat robbanó orgazmusig.

Ha egymástól távol vagytok, akkor is működik az app, hozzá pedig szexi videóchatet is tolhattok és kiélhettek például pár nagyon mocskos, izgalmas pornófantáziát is a vibrátorral és a webkamerával.

A használata – amit a készülék gombjaival is állíthat a hölgy – nagyon kényelmes: rugalmas, bőrbarát anyagának köszönhetően könnyedén igazodik a test vonalaihoz. Külön pozitívumok, hogy a két külön motort is lehet állítani, egyrészt erősség, másrészt rezgésmintázat tekintetében, így nagyon sokáig el lehet játszadozni az elegáns kis játékkal.

A játszadozás pedig nem áll meg a hálóban vagy mondjuk a kanapén, ugyanis vízállósága miatt simán lehet kádban vagy zuhany alatt is élvezni a bizsergést.

A Satisfyer Dual Pleasure-t alapból 16 690 forintért rendelheted meg a Vágyaim.hu oldaláról – most viszont nagyon-nagyon megéri lecsapni rá, ugyanis május 8-án és 9-én csupán 7 790 forint a termék.

Ez olyan deal, amiről szerintünk ne maradj le, mert egy hihetetlenül szexi csiklóizgatóról van szó, amit szex közben is könnyedén alkalmazhattok. Mi mindkettőt nagyon ajánljuk és csak annyit mondunk: a kettő nem zárja ki egymást!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában