Végül orvosi beavatkozásra és gyógyszeres kezelésre volt szükség a probléma megoldásához.

Egy amerikai nő, Liz és párja egy teljesen átlagos reggelt szexszel indított, ami aztán abszolút nem átlagosan folytatódott. A nő elmondása szerint ugyanis négyórás folyamatos orgazmusban volt része. Közben a párja kórházba vitte, ahol erős nyugtatót akartak adni, de hirtelen elmúlt az orgazmusa.

A sztori azonban itt nem ér véget. Ezt követően napi szinten akár 10-12 spontán orgazmusban volt része Liznek, az orvosoknak meg közben fogalmuk sem volt, hogyan lehetne megoldani az amerikai nő problémáját. Végül egy olyan gyógyszeres kezelésben részesült, mint amilyet a rohamokkal küzdők esetében szoktak alkalmazni.

A kezelés következtében a spontán orgazmusok száma csökkent, előbb napi néhányra, majd heti pár alkalomra. Végül egy öt hónapon át tartó kezelés után sikerült ellenőrzés alá vonni Liz orgazmusait, de azóta is gyógyszeres kezelés alatt áll.

Fizikailag, mentálisan és érzelmi szempontból is roppant megterhelő állapot

– így jellemezte Liz a spontán orgazmusokkal teli hónapjait.

És hogy pozitívan zárjuk a történetet, ezek is Liz szavai:

Most már boldog szexuális életem van, és ez nagyon jó érzés.

Kapcsolódó:

Tévhitek a női orgazmusról

Amennyiben fontos neked, hogy a másik fél is eljusson az orgazmusig (legyen az!), vagy csak kezdő vagy még, és nem tudod, mi fog történni, akkor nem árt tisztában lenni néhány alapvetéssel.

(Via; A kiemelt fotó illusztráció) 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában