Várhatóan külföldi edző lesz a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya – mondta Csányi Sándor MLSZ-elnök, aki visszaszúrt a kritizáló politikusoknak is.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke úgy fogalmazott: hét–nyolc név van a kalapban, három–négy olyan, aki már vezetett európai topcsapatot vagy válogatottat. Hozzátette: nem látja, itthonról ki tudná ellátni ezt a munkát. "Nem akarunk kapkodni, várjuk a javaslatokat. Jól képzett, tapasztalt és kemény edző kell" – jelentette ki Csányi.

Az eddigi kapitány, Egervári Sándor a hollandoktól elszenvedett pénteki 8–1-es vereség után mondott le. A válogatott a harmadik helyen végzett csoportjában, így nem jutott ki a jövő évi, brazíliai világbajnokságra, s a pótselejtezőről is lemaradt.

A sportvezető elmondta, hogy előzetesen talán nem volt reális a pótselejtezőt érő második helyet célként kitűzni, ám nem is volt teljesen irreális, különösen a sorozatban aratott kezdeti sikerek után. Amint mondta, ő is bízni kezdett a sikerben, mert úgy tűnt, megvan a lehetőség rá. A sorozat, s különösen a romániai és a hollandiai mérkőzés tapasztalatait le kell vonni – erről október 29-én tárgyal majd az MLSZ elnöksége, melynek számára a szakmai bizottság és a szakmai igazgató készít anyagot.

"A bukaresti, illetve az amszterdami és az Andorrával játszott mérkőzéseket nem igazán tudjuk magyarázni, s ilyen értelemben nem is akarjuk megvédeni a mundért" – jelentette ki Csányi, aki szerint az összeállításban és a taktikában is nyilván voltak hibák ezeken a találkozókon, ám véleménye szerint az is tény, hogy a szakvezető néhány évvel korábban még jóval szélesebb körből válogathatott, amikor Pintér a spanyol, Rudolf és Koman az olasz, Hajnal pedig a német első osztályban, míg Juhász a belga Anderlechtben szerepelt.

Szalai Ádámnak a magyar futball állapotait ostorozó hétfői nyilatkozatával kapcsolatban azt jegyezte meg az elnök, hogy vasárnap személyesen beszélt a játékossal, aki ha nem is úgy, ahogy azt másnap a sajtó előtt, de lényegileg elmondta neki is véleményét. Ő annak tartalmával nem tud vitatkozni, s nem is gondolta, hogy Szalai ezt ne mondhatná el nyilvánosan.

Csányi Sándor szerint a válogatott a magyar futball kirakata, a sajtótájékoztatón azonban jelezte, nem szeretné, ha a szövetség munkáját a nemzeti csapat aktuális produkciója alapján határoznák meg.

Az MLSZ eddigi tevékenységei közül elsőként az edzőképzést említette, mely 2010-ben szavai szerint katasztrofális állapotban volt, s közel volt az ország ahhoz, hogy az UEFA visszavegye licencadó jogát. Túl sok pro licences edzői képesítést adtak ki, csak mert abból anyagi hasznot lehetett húzni, de az utánpótlásban dolgozó trénerekkel nem foglalkoztak. Mezey Györgyöt ekkor bízták meg határozott ideig, majd tavaly decemberben Szalai László váltotta, aki kiemelten foglalkozik az utánpótlásban tevékenykedőkkel.

Ezen a területen az MLSZ már C kategóriájú diplomát is ad ki, mely kötelező lesz annak, aki gyerekekkel akar foglalkozni. Ugyanakkor a szövetségnél A licencet is lehet szerezni, mellyel az elitképzésben lehet részt venni. Az utánpótlásképzéssel kapcsolatban újdonság, hogy a szövetség szerződést kötött egy – többek között Németországban és Hollandiában is dolgozó – belga céggel, mely ellenőrzi, s véleményt mond majd a különböző műhelyek munkájáról.

Szalai László, az edzőképzés vezetője a változásokkal kapcsolatban azt emelte ki: a cél, hogy a minőségre összpontosítsanak, s inkább legyen kevesebb, de jobban képzett szakember. Azt ígérte, hogy nem lesz valaki csak azért edző, mert játszott például az NB I-ben. Könnyen előfordulhat ugyanis – tette hozzá –, hogy attól még nincs meg benne az a képesség, amely a gyerekekkel való foglalkozáshoz szükséges. "Csak olyan ember kap majd diplomát, akire a saját gyerekemet is rábíznám" – fogalmazott Szalai.

Csányi Sándor a sajtótájékoztatón elmondta, bár sokan támadták, nem kíván lemondani, mivel az megfutamodás lenne, s az elnökségből sem fog senki lemondani. "Mi 2010-ben elkezdtünk egy munkát, ha távoznék, azt jelentené, hogy szerintem rossz úton járunk, márpedig szerintem nem járunk rossz úton" – mondta az elnök, hozzáfűzve, hogy a labdarúgás megújításához hosszú idő kell. Azt viszont jelezte, hogy ha két év múlva, mandátuma lejártakor a szakma úgy dönt, távozzon és adja át a munkát másnak, akkor ezt megteszi.

Az elnök kérdésre válaszolva értésre adta, hogy felelősséget érez a válogatott szerepléséért, mivel Egervári Sándort ő nevezte ki kapitánynak. "Különösen a bukaresti találkozó után gondoltam úgy, hogy váltani kéne, bár már korábban is megfordult a fejemben, de végül nem váltottunk. Felelősségem természetesen nekem is van" – hangsúlyozta az elnök.

Azokat a korábbi vádakat ugyanakkor visszautasította a sajtótájékoztatón, melyek az állami pénz elherdálásával vádolták őt és az MLSZ vezetését. Szavai szerint az országban nincs olyan transzparens, átlátható, korrupciómentes szervezet, mint az MLSZ. 

Ezután Csányi Sándor sajtótájékoztatón élesen visszautasította a Fidesz több politikusának napokban ellene és a szövetség más vezetője ellen intézett megnyilatkozásait, ugyanakkor kérdésre elmondta, hogy Orbán Viktorral telefonon beszélt a múlt pénteki holland–magyar mérkőzés után, és a kormányfő "nem szólította fel lemondásra". "Orbán Viktorral régóta kiegyensúlyozott a kapcsolatom, és most is az." Megjegyezte: a devizahitelesek reakcióihoz képest a mostaniak szinte semmiségnek tűnnek.

(Forrás: MTI; fotó: Illyés Tibor – MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés