Ne fáraszd magad, megtettük helyetted – a Player összeszedte a gyanúba keveredett meccsek nagy részét, mégpedig videón. Egy helyen a fogadási csalásba keveredett meccsek!

Ha szóba kerül a foci egy haveri társaságban, márpedig szóba kerül, akkor elég hálás téma egy ideje a fogadási csalás. Igen, ez nem a klasszikus bunda, ahol a két csapat dumálja le az eredményt, hanem egy bűnszervezet komoly eurókötegei teszik ügyetlenebbé az amúgy sem túl magasan kvalifikált fiúkat. Hogy még inkább penge legyél a témában, összegereblyéztünk jó néhány gyanúba keveredett meccset. De nem csak úgy kilistázva ám, abban nincs semmi menő, nálunk meg tudod nézni az összefoglalót is.

Gyanús volt az a kihagyott tizenegyes? Fura volt, hogy olyan későn indult el a kapus a szabadrúgásra? Hihetetlen bénázás volt a védelemben és érthetetlenül lassan reagál az itthon jónak számító hátvéd? Nyolc gólt kap az utánpótlás-válogatott? Itt a magyarázat minden furcsaságra: íme néhány a bochumi vádiratban szereplő, illetve a bochumi ügyészség és a magyar hatóság által vizsgált gyanús mérkőzés.

A történések még nyomozati szakaszban vergődnek, most is folyamatosan tartóztatnak le gyanúsítottakat, illetve ítélet sem született minden esetben, főleg itthon, így külön nem kommentáljuk a meccseket, mindenki láthatja a gyanús jeleket, ha jobban figyel. Persze mondjuk H. tizenegyesénél annyira nem is kell koncentrálni, arról nem beszélve, hogy a legtöbb csapat és játékos neve már nem is titok. De maradjunk annyiban, csak maga az eredmény és az összeállítás számít ténynek, meg az, hogy ezek a mérkőzések gyanúba keveredtek és rajta vannak a listán.

NB I

ZTE–BFC Siófok 5–3 (2009. május 23.)

Jegyzőkönyv

  • ZTE–BFC Siófok 5–3 (3–2)
  • Zalaegerszeg, 3892 néző; v.: Szabó Zs.
  • ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Botis, Kovács G., Illés – Petneházi (Alomerovic a szünetben), Horváth I A. (Hajdú 74.), Máté, Balázs (Sluka 51.) – Rudnevs, Waltner
  • Siófok: Milinte – Tusori, Horváth G., Sütő (Bojtor a szünetben), Köntös – Kogler, Nagy L. (Takács 73.), Kanta Sz., Andruskó – Magasföldi, Ivancsics
  • gól: Rudnevs (10., 44.), Kovács G. (34.), Sluka (61.), Waltner (87.), illetve Horváth G. (4.), Magasföldi (38.), Kogler (78.)

Siófok–Zalaegerszeg 1–4 (2008. november 9.)

Jegyzőkönyv

  • BFC Siófok–ZTE FC 1–4 (1–1)
  • Siófok, 500 néző; v.: Berger
  • Siófok: Milinte – Sütő, Tusori, Hegedűs Gy., Kerényi (Nagy L., 60.) – Magasföldi, Györök (Takács, 69.), Horváth G., Kanta Sz. – Ndjodo, Fülöp Z. (Ladóczki, 69.); Edző: Détári Lajos
  • ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovic, Varga R., Szamosi – Alomerovic (Kovács G., 76.), Máté, Horváth I. A., Hajdú N. (Balázs, 46.) – Waltner, Meyé; Vezetőedző: Csank János
  • gól: Sütő (45.), illetve Meyé (24., 71.), Waltner (46.), Máté (93.)

Újpest FC–Bp. Honvéd 3–0 (2009. április 24.)

Jegyzőkönyv

  • Újpest FC–Budapest Honvéd 3–0 (1–0)
  • Szusza Ferenc-stadion, 9000 néző; v.: Fábián
  • Újpest: Balajcza – Dudic, Mijadinoski, Pollák, Malone – Simek (Simon A., 75.), Bozic, Stokes, Tisza (Bori, 64.) – Kabát, Rajczi (Wilson, 88.).
  • Honvéd: Rabóczki – Vukmir (Lungu, 84.), Debreceni, Smiljanic, Filó – Abass (Dobos, 87.), Benjamin, Hidi, Moreira – Abraham (Diego, 77.), Hercegfalvi.
  • gól: Kabát (12., 86.), Malone (50.)
  • kiállítva: Pollák (38.), illetve Benjamin (68.)

Debrecen–KTE 3–1 (2009. április 25.)

Jegyzőkönyv

  • DVSC-TEVA–KTE-Ereco 3–1
  • Debrecen, Oláh Gábor utcai Stadion, 4000 néző; v.: Vad II. István
  • DVSC-TEVA: Polekszics – Bernáth, Mészáros N., Fodor M., Leandro – Rezes, Katona, Varga, Czvitkovics – Oláh, Rudolf; klubmenedzser: Herczeg András
  • KTE-Ereco: Mitrovics – Schindler, Grkinics, Koncz, Farkas – Némedi, Szavics – Csordás, Yannick, Bagi – Litsingi; vezetőedző: Tomiszlav Szivics
  • Gól: Oláh 22., Leandro 73., Dombi 85., ill. Litsingi 37.

Videoton–Kaposvár 3–1 (2011. május 11.)

Jegyzőkönyv

  • Videoton FC–Kaposvári Rákóczi 3–1 (1–0)
  • Székesfehérvár, 7528 néző, V: Musial (lengyel)
  • Videoton: Bozovic – Lázár, Lipták, Vaskó, Elek – Sándor, Farkas B. (Lencse 79.), Vasiljevic (Szakály 79.) – Gosztonyi, Nikolic (Polonkai 70.), Alves
  • Kaposvár: Kovács Z. – Okuka, Máté P. (Jawad 58.), Bank, Gujic (Korhut 51.) – Balázs, Zsók, Pedro, Pavlovic – Peric (Grumic 75.), Oláh
  • Gólszerzők: Nikolic (34.), Polonkai (80.), Szakály (88.), illetve Grumic (76.)
  • Kiállítva: Gosztonyi (92.)

Újpest–Paks 3–1 (2008. október 26.)

Jegyzőkönyv

  • Újpest–Paksi FC 3–1 (0–0)
  • Szusza Ferenc Stadion, 4500 néző; v.: Bognár
  • Újpest: Balajcza – Dudic, Lipták, Korcsmár, Mijadinoski – Bori, Sándor Gy. (Jucemar, 75.), Bozic, Pollák (Foxi, 65.) – Rajczi, Kabát
  • Paks: Kovács A. – Kriston (Vári, 67.), Salamon, Pandur, Hanák – Heffler, Böde, Sipeki, Csehi (Zováth, 74.) – Kiss T. (Báló, 86.), Tököli
  • gól: Kabát (65., 90.), Korcsmár (82.), illetve Kiss T. (52.)

Kaposvár–DVSC 4–4 (2009. szeptember 25.)

Jegyzőkönyv

  • Kaposvári Rákóczi–DVSC-TEVA 4–4 (1–0)
  • Kaposvár, 2000 néző, v.: Szabó S.
  • Kaposvár: Milinte – Gujic (Balázs B. 57.), Petrók, Zahorecz, Junior – Pest K. (Kovácsevics 69.), Bank (Hegedűs 45.), Maróti, Stanic – Reszli, Nikolic
  • DVSC: Poleksic – Bernáth, Mészáros (Szűcs 30.), Fodor, Leandro – Czvitkovics, Kiss Z., Varga J., Szakály P. (Rezes 70.) – Oláh (Coulibaly 46.), Laczkó
  • gól: Bank (17.), Nikolic (61.), Zahorecz (64., 11-esből), Reszli (86.), illetve Czvitkovics (47., 54., utóbbit 11-esből), Szakály P. (70.), Rezes (80.)

A tovább gombra kattintás után válogatott, nemzetközi és külföldi meccset is nézhetsz! 

Nemzetközi és külföldi mérkőzések

Szerbia–Magyarország 8–0 (2008. szeptember 7.)

Az Alpok–Adria-kupa keretein belül rendezett meccs nagy port kavart, mert Vass Ádám kiborult néhány csapattársa nyilvánvalóan gyanús játéka miatt. Ő, Somodi Bence és Pintér Ádám is jelentette az esetet – Vass nyilvánosan felvállalt felháborodása viszont nem volt kifizetődő, mert azóta nem hívják a válogatottba...

Ők játszottak a magyar válogatottban

Bogdán – Kiss Z., Guzmics, Pintér, Völgyi – Vass Ádám – Demjén (Heffler T., 60.), Filkor (Merczel, 75.), Zsidai, Szakály (Korcsmár, 28.) – Feczesin

Young Boys–Debrecen 4–1 (2008. augusztus 14.)

Így állt fel a DVSC

Polekszics – Bernáth, Mészáros N., Takács Z., Szűcs I. – Kiss Z., Leandro, Czvitkovics (80. Szakály), Demjén – Rudolf, Oláh (53. Dudu)

Debrecen–Fiorentina 3–4 (2009. október 20.)

A Debrecen felállása

Poleksic – Bodnár, Komlósi, Mészáros (Szélesi, 30.), Leandro – Czvitkovics, Varga J., Kiss (Laczkó, 88.), Szakály (Dombi, 57.) – Coulibaly, Rudolf

Fenerbache–Honvéd 5–1 (2009. július 30.)

Ezzel a csapattal játszott a Honvéd

Németh – Vukmir, Debreceni, Botis, Hajdú – Benjamin, Hidi (Horváth, 53.) – Hrepka (Zsolnai, 54.), Macko, Pastva – Abraham
Gól: R. Carlos (13.), Güiza (30., 40., 61.), Alex (68.), illetve Zsolnai (78.)

Augsburg–Osnabrück 3–0 (2009. április 17.)

Hogy ne csak magyar meccseket mutassunk, hogy lássuk, máshol is virágzik a játékosok lefizetése, itt egy Bundesliga 2-es bajnoki találkozó. Jóllehet, itt is pályára lépett magyar játékos... Az ügyészség szerint egyébként összesen tizenöt német másodosztályú találkozót vettek meg a vádlottak, emellett a szlovén és a horvát élvonalból egy-egy, Svájcból hét, Belgiumból pedig három második vonalbeli mérkőzést befolyásoltak.

Jegyzőkönyv

  • Augsburg–Osnabrück 3–0
  • Augsburg: Neuhaus – Hegeler, Möhrle, Sinkala, Müller – Hdiouad – Werner, Baier, Mölzl – Thurk, Torghelle; edző: Jos Luhukay
  • Osnabrück: Berbig – Thomik, Engel, Cichon, Schäfer – Schoun, Heidrich - Grieneisen, De Wit, Braun – Reichenberger; edző: Claus-Dieter 'Pele' Wollitz
  • Gól: Thurk 19., 39., 71.

(Forrás: Sportplusz, Sport Géza, Origo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában