Jamie Bynoe-Gittens is a dortmundiaknál folytatja.

A Borussia Dortmund ismét bebizonyította, hogy miért ők jelenleg Európa egyik legizgalmasabb csapata. Sorra igazolják le az olyan tehetségeket, akikből aztán évekkel később hatalmas profittal szállnak ki. Christian Pulisic a Chelsea számára kelt el korábban, Jadon Sancho kapcsán pedig az egész átigazolási szezon során 100 millió euró feletti összegek repkedtek.

Ha végül el is kel Sancho, úgy tűnik, úton az utánpótlás, hiszen korábban leigazolták Jude Bellinghamet a Birmingham Citytól (mely klub, ki ne emlékezne, még a játékos mezszámát is visszavonultatta), most pedig megszerezték Jamie Bynoe-Gittens játékjogát is. Michael Zorc, a klub sportigazgatója így nyilatkozott a fiatal játékosról.

Jamie velünk van, ezért pedig köszönet illeti a játékosmegfigyelőinket. Egy igazán tehetséges játékosról van szó, egyelőre az U19-es csapatban számítunk majd rá. Nem akarunk rá kezdetben túl nagy nyomást helyezni, a potenciál megvan benne, de még fejlődnie kell, erre pedig meglesz a lehetősége.

Bynoe-Gittens, ahogy mondjuk Sancho, a Manchester Cityből érkezik, eddig egyszer lépett pályára az angol U16-os válogatottban, akkor azonban gólt is szerzett. A City U18-as csapatában egy gólja volt.

Félelmetes, mit művelnek a tinédzserek Dortmundban

A BVB-nél nem csak dumálnak a fiatalok esélyeiről.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában