Az elkötelezett focirajongók csapatuk meccsének nézése közben olyan veszélyes mértékű fizikai stresszt élnek meg, ami szívrohamot is okozhat – derült ki az Oxfordi Egyetem kutatásából.

A tudósok brazil szurkolók nyálmintáját vizsgálták a csapatuk Németország elleni történelmi veresége alatt a 2014-es világbajnokságon. A kortizol hormonszintje ugrásszerűen megemelkedett, miközben a brazil válogatott 7–1-re kikapott a németektől az elődöntőben. Ez az ugrásszerű növekedés azért veszélyes, mert megnöveli a vérnyomást és megerőlteti a szívet.

A tudósok nem találtak különbséget a meccs alatt a nőket és a férfiakat érő stressz szintje között annak ellenére, hogy sokan úgy vélik, a férfiak jobban kötődnek futballcsapatukhoz.

Azok a rajongók, akik erős összetartozást éreznek a csapatukkal, hatalmas stresszt tapasztalnak meg a mérkőzés nézése közben” – mondta Martha Newson, az Oxfordi Egyetem társadalmi kohéziót vizsgáló kutatóközpontjának tudósa.

Összeroskadt brazil szurkolók a történelmi vereség után

A kevésbé elkötelezett szurkolók is megtapasztalják a stresszt, de nem ilyen szélsőséges módon” – tette hozzá.

A kortizol hosszan tartó magas szintje hatására összehúzódnak a vérerek, megemelkedik a vérnyomás, sérülhet a már gyengébb szív. Ráadásul a kortizol miatt az embereket olyan érzések öntik el, mintha katasztrófa fenyegetné őket, életük veszélyben lenne.

Korábbi kutatások is kimutatták, hogy a fontos meccsnapokon megnövekszik a szívrohamok száma a szurkolók körében.

A kortizol hormonszintje ugrásszerűen megemelkedett, miközben a brazil válogatott 7–1-re kikapott a németektől az elődöntőben

Az oxfordi kutatók 40 szurkoló nyálmintáit elemezték a 2014-es világbajnokság három meccse előtt, alatt és után. A legstresszesebb mérkőzés az elődöntő volt.

A szurkolók különböző megküzdési stratégiákat alkalmaztak, például a humort vagy az ölelést, ennek köszönhetően a stressz-szintjük a mérkőzés végére lecsökkent a mérkőzés előtti szintre.

Newson szerint a stadionokban a meccsek után tompítani kellene a fényeket és nyugtató zenét kellene játszani. Hozzátette: a futballklubok fel kellene ajánlaniuk a szívmonitorozás vagy más egészségügyi vizsgálat lehetőségét a legelkötelezettebb rajongóiknak, akik a legnagyobb stressznek vannak kitéve.

Ez is érdekelhet:

Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsünk az őszülés jelenségét

Most már biztosan tudjuk, hogy a stressz felelős a haj és a bőr bizonyos változásaiért, és tudjuk, hogyan zajlik a folyamat.

(forrás: BBC, The Guardian, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában