Nem kezdődött jól az idei év Szakács Gergőnek, a Follow The Flow zenekar frontemberének. De legalább most már csak jó jöhet – mondja ő. És a pozitív „vibe” már el is kezdődött…

„Nem tudja senki, hogy honnan jöttem
Hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem
Ködös a múltam, nem ismeri senki
Nincs otthonom, nincs hova visszamenni”

Sokan ismerik az impresszív sorokat és velük a gyönyörű dallamot Szakács Gergő hangján. A Follow The Flow zenekar ezzel a számmal robbant be a köztudatba, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy akár a csapat, akár énekese, Gergő zenei pályafutása itt kezdődött volna. Az énekes már hétévesen zenélt, persze ő inkább 2010-től, az X-Faktorban való szereplésétől datálja részvételét a zeneiparban. „Ott rántott be ez a világ, onnantól tevékenykedem dalszerző-szövegíróként. Egyre több embernek írtam dalt, aztán már magamnak is” – meséli.

Mondhatjuk, hogy mostanában ez egy jó recept a sikerhez, hiszen akik a csúcson vannak – a Wellhello vagy a Halott Pénz – mind főként maguknak írják a dalaikat, de ugyanez igaz mondjuk a Quimby vagy a Bagossy Brothers Company zenekar esetében. Gergő szerint hosszú távon ez a klasszikus felállás működik, hiszen így hiteles egy előadó. „A tehetségkutatós popsztároknál talán működik, ha mások írnak dalokat nekik” – teszi hozzá az énekes. Ami mókás kicsit, hiszen épp ő az, aki régebben nagyon is hitt a televíziós tehetségkutatók erejében: az X-Faktor mellett feltűnt a Rising Star és A Dal című műsorban is. „Az első ilyen szereplést nem bánom, a többit már inkább. De én egy pici városkából jövök, Borsod megyéből, ahol az ember nem tudja elképzelni, hogy más úton érvényesülni tudjon. Saját magamnak kellett kijárnom mindent, megtanulnom, mi hogy működik ezen a területen.”

Follow The Flow koncertfelvétel

Gergő azt mondja, nem véletlen az sem, hogy ezekben a műsorokban általában sikeresen indult, de aztán egy ponton túl nem tudta „átvinni a falat”. „Velem nem nagyon lehetett mit kezdeni. Saját, eléggé kialakult stílusom volt, nem igazán voltam formálható. Szóval nem számítottam jó alapanyagnak ezekben a fél-reality-kben.”

Sikeres fordulatot hozott a saját Youtube csatorna

Végül nem is a tévéműsoroknak köszönhető, hogy igazán ismertté vált a neve, inkább annak, hogy az internet egyre fontosabb csatorna lett a zeneközvetítésben, és ő jól tudta kihasználni az ebben rejlő lehetőséget – már 2013-ban saját Youtube-csatornát indított.

Maga a Follow The Flow formáció hároméves, indulásakor Gergő még nem volt a tagja, ő 2017 novemberében csatlakozott. Az első közös track, amit már dalszerzőként jegyez náluk, az a Nem tudja senki volt, és hát… „eléggé bejött” – fogalmaz Gergő szerényen a hatalmas sikerről.

Follow The Flow koncertfelvétel

Gergő azt mondja, természetesen örül, ha a közönség is szereti, amit csinálnak, de nem ez mozgatja. „Volt, hogy útkeresésnek mondták ezt, de valójában nem az, hiszen megvan az út. Egyszerűen az ember olyat ír, ahogyan éppen érez.”

És ő gyakran érez kissé sötéten. Szövegei sokszor szólnak kemény évekről, mélypontokról. „Nem arról van szó, hogy nehéz gyerekkorom lett volna vagy ilyesmi. Mindig is melankolikus alkat voltam. A másik két frontember – BLR és Fura Csé – hozzák a pozitív vibe-ot.”

„Elég durván kezdődött az év”

Idén sajnos indokolt is a lehangoltság, hiszen „elég durván kezdődött az év” – fogalmaz Gergő. Év elején bukott motorral, aztán bakteriális torokfertőzést kapott, majd összetört a laptopja, elhagyta a go pro kameráját, elütötte egy autó, majd kiderült, hogy a nagymamája súlyos beteg… megegyezünk abban, hogy idén már csak csupa jó történhet vele. „Pár hete voltunk Szlovéniában, mert imádok túrázni. Lefutottam a félmaratont minden felkészülés nélkül, úgyhogy azt a pillanatot neveztem meg fordulópontként. Kitámasztottam, és azt mondtam: jöhet bármi, már átmegyek rajta.”

Szakács Gergő- a Sasszemklinika kezelése után

„A fordulópont: három hónapja átestem egy fontos beavatkozáson”

Azért jó dolog is történt Gergővel idén, olyasmi, amivel talán könnyebb lesz átmenni azon a bizonyos „bármin”. Három hónapja átesett egy fontos beavatkozáson: lézeres szemműtét segítségével korrigálták a látásélességét a Sasszemklinikán. Gergőnek ugyanis gyerekkorától fogva 2,75 dioptriás volt a szeme, így kezdetben szemüveget, majd folyamatosan kontaktlencsét hordott. „Húszévesen még tetszett is a dolog. Kipróbálhattam a színes lencsét: átmenetileg kék lett a szemem az eredeti barna helyett. Szemüveget csak délelőttönként hordtam – mikor még irodai munkát végeztem –, sőt, csak akkor vettem fel, amikor beértem. Őszintén? A metrón nem is bántam, hogy csak homályosan látok magam körül. Elvoltam a saját világomban… De az az igazság, hogy nem érte meg a sok macerát. Eleinte havi lencsét hordtam, aztán nem bírta a szemem, onnan áttértem napira. Csak hát… rengeteget éjszakázom a fellépések miatt, úgyhogy ez sem működött. Amikor hajnalban hazaértem vagy felébredtem az autóban, nem láttam semmit, annyira ki volt száradva a szemem. Kellemetlen volt az is, hogy sokszor kellett belenyúlnom a szemembe nem igazán steril kézzel.

„Azelőtt nem voltam műtétpárti, de most úgy éreztem, ez a legjobb megoldás és döntöttem”

Gergő félve ment aznap reggel a klinikára. „Izgultam nagyon, de aztán egész könnyen lement minden. Először homályosan láttam, de ez csak egy napig tartott. Azóta pedig szokom az „új világomat”. Az agyam kapott egy új hardvert, amit meg kell tanulnia kezelni. Elég vizuális alkat vagyok, és kicsit talán kötődtem is ahhoz a félig éles, félig homályos közeghez. Most más a fókuszálás, másként törik a fény, mások a körvonalak.

De tény, hogy most élem meg a legnagyobb szabadságot a szemüveg és a lencse után”

Minden nap könnyebb az életem, nem kell előre elterveznem, mikor fogom kivenni és betenni a lencséket. Kevesebb idő és energia megy el magára a beszerzésre is. Utólag visszagondolva… rengeteg logisztikába került, hogy mindig jól lássak.”

Márpedig ez Gergőnek nemcsak a színpadon fontos. Mint mondja, szereti feszegetni a határait. Rengeteget bringázik, gördeszkázik, túrázik. Szeret hegyet mászni is, jövőre szeretné meghódítani a Mont Blanc-t. Ott bizony jól fog jönni az éles látás…

A kék szem pedig már nem is hiányzik. Gergőt így is jelölték idén a Playboy Man of the Year díjára. Bevallja, hiú alkat, bár ez is változóban van mostanság.

Persze, szeretnék jó pasi lenni, de nem akarom, hogy Szakács Gergőről ez jusson az emberek eszébe. Inkább az, hogy nagyon király dalokat ír.”

Jelentkezz most ingyenes alkalmassági vizsgálatra a Sasszemklinikán, a lézeres látáskorrekció nyáron is teljes biztonsággal végezhető!

A Sasszemklinikán - Magyarország legnagyobb lézerklinikáján – huszonkét éve végzik az ún. Sasszemkezelést, immár 100.000 beavatkozáson vannak túl. A klinika hazánkban egyedülálló módon három különböző csúcstechnológiájú lézerrel rendelkezik azért, hogy minél több látásproblémára nyújtson megoldást – mindössze tíz perc alatt. A klinika idén vezette be elsőként Magyarországon a Sasszem FEMTO Smart látásjavító kezelést, melyet kizárólag a Sasszemklinikán végeznek!

(A cikk létrejöttét a Sasszemklinika támogatta!)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában