Korábban bemutattunk már néhány igazi világvárost, például Madridot, Liverpoolt vagy éppen Dubajt, aztán nemrégiben Ausztriát említettük meg, mondván nem kell messzire menni, ha természeti szépségekre és kikapcsolódásra vágyunk. Ezúttal olyan desztinációt ajánlunk, amelynek felkereséséhez még az országhatárt sem kell átlépned.

Itt van nekünk Szeged, az ország harmadik legnépesebb városa, ahová bármikor ellátogathatsz legalább egy hétvégére. Egy okot már a címben is megemlítettünk, elvégre a napfény városáról van szó, ugyanis itt a legmagasabb a napsütéses órák száma. Persze nem pusztán napozgatni lehet errefelé, egy halom jó program, látnivaló és szórakozási lehetőség várja a látogatókat.

Megigéző terek, hangulatos sétálóutca

A város leghíresebb tere egyértelműen a Dóm tér, amelynek területe éppen akkora, mint a velencei Szent Márk tér. A gyönyörű Fogadalmi templom és az előtte húzódó árkádsor valóban látványos, az egyedi hangulatát és kiváló akusztikáját a Szegedi Szabadtéri Játékok alkalmával minden nyáron ki is használják. Itt épül fel ugyanis az ország legnagyobb színpada, amelyen híres színdarabokkal szórakoztatják a többezres közönséget.

Szegedi Szabadtéri Játékok a Dóm téren

A Széchenyi tér a belváros parkosított tere, ahol mindig nyüzsögnek az emberek, hiszen innen közvetlenül nyílik a Kárász utca, ahol muszáj végigsétálnia annak, aki idelátogat. A környéket paloták, impozáns épületek szegélyezik, ezek teszik hangulatossá, az itt sétálgató, kirakatokat nézegető, fagyizó emberek pedig élettel telivé. Szeged főutcájának akár a Tiszát is nevezhetnénk, egyértelmű, hogy a folyó partján is érdemes tenni egy sétát, a rakparton (amelyről még nem derült ki, hány szerelmet bír még el, de bizonyára nem egyet látott már) hétvégenként egyébként is sok fiatal gyűlik össze, hogy melegítsenek kicsit az éjszakai bulikra.

Páratlan halászlé, pazar hamburgerek

A szegedi halászlé egy igazi hungarikum. Nemigen találkoztunk még olyannal, akinek ez a fogás ne ízlene. A bajai szakácsokkal természetesen megy a rivalizálás, örök kérdés, hogy melyik elkészítési mód a nyerő (egyébként egyértelműen a szegedi), a lényeg azonban az, hogy több kiváló csárda közül is válogathatsz errefelé. Mi bátran ajánljuk neked a Kiskőrössy Halászcsárdát, ahol egy harcsából készült levessel nem lőhetsz mellé. Ha pedig már itt tartunk, éppen most, szeptember első hétvégéjén rendezik a Nemzetközi Tiszai Halfesztivált, ilyenkor az egész rakpartot ellepik a szakácsok, méretes bográcsokkal és fakanalakkal felszerelkezve.

Itt nem raknak bele gyufatésztát

Természetesen egyéb finomságokat is megkóstolhatsz a városban, akad itt néhány izgalmas gourmet hamburgerező is. A Cirmi kézműves gasztrokocsmáról például írtunk már korábban is, ám emellett nyugodtan betérhetsz kajálni egyet a Kapcába is, ahol szintén remek kézműves sörök és zseniális burgerek várnak. Ha sem a halászlé, sem a gasztroburgerek nem hoznak lázba, még mindig ott a John Bull Pub,  vagy éppen a Vendéglő a Régi Hídhoz, ahol számtalan finom falat közül válogathatsz egy hangulatos és elegáns helyen.

Fesztiválok, minőségi borok

A fesztiválszezon és a nyár sajnos véget ért, ám azért említsük meg itt a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN), amely mindig képes megmozgatni a fiatalságot. Idén a hazai fellépők mellett például Inna, Enter Shikari és Naughty Boy is koncertezett Szegeden, azon a fesztiválon amely 1968-ban debütált, tehát jövőre már 50 éves lesz. Érdemes jövő nyárra beütemezni egy látogatást ide!

Sikeres a borturizmus

Szerencsére azonban szeptemberben sem maradunk program nélkül, a már említett Halfesztivál után szeptember 13. és 17. között Szeged lesz az ország bor-fővárosa, kezdődik ugyanis a Bortér, amikor is 114 különböző borászat standjai, na meg borkedvelők ezrei lepik el a Dóm teret. A Bortér mellett a Szeged Napja Ünnepségsorozat keretein belül Borfesztivált (ennek időpontja 2018. május 18-27) is rendeznek minden évben, ez is az esztendő legjobban várt eseményei közé tartozik, ilyenkor a Széchenyi téren lehet kóstolgatni a legkiválóbb nedűket, míg a hídon végig kézműves vásárt tartanak.

Bulik minden mennyiségben

Mivel alapvetően egy egyetemi városról van szó, rengeteg magyar és külföldi diák keresi hétvégente a kikapcsolódási, bulizási lehetőségeket, ennek megfelelően számos szórakozóhely közül válogathatunk. Ott van például a híres Sing Sing a Mars téren, a Retro Klub a Széchenyi téren vagy éppen a Hungi Vigadó, ahol egy abszolút egyedi és történelmi jelentőségű épület biztosít utánozhatatlan hangulatot. Ha pedig inkább valami koncertre vágysz, akkor ott a JATE Klub, ahová rendszeresen érkeznek a különböző formációk.

Nem maradsz buli nélkül

De bulizhatsz akár közvetlenül a Tiszán is, hiszen a Tisza DOKK fedélzete kimondottan alkalmas erre. Persze olyan helyekre is szükség van, ahol alapozni lehet a buli előtt, vagy éppen pihenni kicsit a buli után, illetve az egyetemi órák között. Éppen ilyen célokat szolgál a Tanulmányi és Információs Központ (TIK) szomszédságában a Nyugi kert vagy éppen a Pivo Vár Sörbár.

Ha tehát buliznál, csajoznál egy kicsit, vagy egyszerűen csak ennél egy jót és szórakoznál, érdemes adni egy esélyt Szegednek, hiszen a lányok gyönyörűek, az idő napos, a programok érdekesek, a borok és az ételek pedig finomak. Kell ennél több? Ha megjött a kedved hozzá, itt már csekkolhatod is a helyi szálláshelyek listáját. Jó kiruccanást kívánunk!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában