Van az ötödik kerületben egy olyan hely, melynek már a nevében is visszaköszön a két legfontosabb dolog a világon: a szerelem és a burger (nem feltétlen ebben a sorrendben). A tesztsorozat legújabb állomása nem más, mint a Burger and Love.

A lassan egy éve nyílt étterem már csak lokációja alapján is sikerre, valamint hatalmas látogatóközönségre hivatott, de ők ezt nem bízták a véletlenre, és úgy gondolták, rátesznek még egy lapáttal. Így került be egy kisebb faszenes Josper kemence, melyet még mindig csak néhány helyen lelhetünk fel, és amelyik olyan kiváló füstös ízvilágot ad a húsnak (vagy bárminek, amit benne sütünk), hogy onnantól kezdve a sima grill-lapról hallani sem akarunk majd.

Az étterem üzletvezetője, Farkas Borisz, valamint marketingese, Pakosz Anna vezet először minket körbe a gyakorlatilag egyterű helyiségben, amely egy látványkonyhával van felturbózva minden folyamat nyomon követhető, és bizony semmi titkolnivalójuk nincsen, mert csak a legjobb alapanyagokkal dolgoznak, ami ezen látogatás alkalmával is bebizonyosodott.

Az alapkínálatba tartoznak az Angus-, hátszín-, wagyu- és bárányburgerek, valamint minden időszaknak van egy speciális ajánlata, ez jelen esetben a Surf & Turf volt (aki nem tudná: ilyenkor a húspogácsára még rábiggyesztenek pár királyrákot is, csak a vicc kedvéért). Mivel azért errefelé is bőven jut bulizó ifjakból, a hétvégi nyitva tartást kibővítették hajnali ötig, így az alkoholmámor utóhatásait sem kell holmi méltatlan gírosszal lefojtania senkinek.

Szépen lassan besorakozunk a konyhába, ahol Szabó Gábor séf fogad minket, és rögtön két hús is felkerül a rostlapra: egy hátszín és egy wagyu. Az elkészítés sem hétköznapi, a hús felét sózzák, a másikat nem, a faggyúval darálják, majd utána még egyszer, aztán pedig ahogy kijön a darálóból, szépen a szálak mentén fektetik le, és hengerelik pontosan úgy, ahogy Heston Blumenthalnál is láthattuk. Ha már itt tartunk, a krumpli is az ő örökbecsű receptje alapján készül, először főzik, majd szárítás, sütés, fagyasztás, végül újra sütés címszavakban így néz ki a folyamat.

Időközben a húsok bekerültek a Josperbe, és elkezdjük összerakni a hamburger többi részét is. Buciként mi még Marmorstein-féle burgonyás zsömlét kaptunk (de azóta házi készítésű zsemlére váltottak), ez kap egy kis pirítást, majd jöhet a folytatás: kápia paprikás alap, erre pedig érkezik az időközben egy jó szelet cheddarral megkínált húspogácsa, a tetejére pedig sült hagyma kerül. A wagyu annyiban különbözik, hogy ott a zsömle ciabatta formában támad, ezzel is plusz különbséget adva annak a burgernek (na, nem mintha a hús nem lenne elég).

Ha szeretnénk, kérhetünk vegaburgert is, ebben mindig aktuális zöldségekből készült (például répa, cukkini, shiitake) pogácsát tesznek, valamint ide is kerülhet sajt, akár Gruyere és Stilton is. Amennyiben tétováznánk, hogy mit kérünk, a honlapra nemrég feltettek egy használati utasítást, melyben gyakorlatilag mindenre kitérnek, legyen az az alapanyagok minősége, a technológia vagy az egyéb fontos dolgok.

A burgerek fatálcákon érkeznek, mellé a sült burgonya, mi pedig kaptunk még kóstolónak egy kis harisszát, káposztasalátát, remuládot és hummuszt is, amit aztán úgy tunkolunk a remek, kívül ropogós, belül pedig puhább jellegű sült krumplival, mintha tényleg nem lenne holnap. Arról nem sikerült teljesen megegyeznünk Totyi fotóssal, hogy a hátszín (2390 Ft), vagy a wagyu burger (5290 Ft) a jobb, de hogy percek alatt elfogyott, az hétszentség. Zseniális volt mindkettő, a Josper az amúgy is nagyon jó húsoknak egy izgalmas ízvilágot ad, amit máshol tényleg nem lehet fellelni, és mivel itt ők játszották a főszerepet, a többi hozzávaló, bár tényleg remek volt, egyértelműen csak másodhegedűs szerepet tölthetett be. Ja igen, ne feledjük, kapni sört és bort is, mi például egy világos Burger & Love lightot kortyolgattunk a falatok mellé.

Gábor nem hagyott minket magunkra ezután sem, és desszertnek egy zseniális porchetta szendviccsel (1890 Ft) jutalmazott meg. Ennél a malac egészét fogják, kicsontozzák, összekötik, megsütik, vákumozzák, meg kábé mindent csinálnak vele, majd ciabattában tálalják, savanyú ubival, jus-vel, és BBQ-szósszal. Annyit mondok, ebben tényleg benne van az egész malac, kis ez, kis az, elképesztően decens, zseniális étel, méltó párja lehet a fentebb említett burgereknek.

A jó húsokat nem szabad túlzottan átsütni ezek Gábor búcsúzó szavai is egyben, és én is erre bátorítanék mindenkit, hogy nyugodtan merjen közepesen átsült húsokat rendelni, a marhát tényleg nem szabad kiszárítani, mert akkor oda a szaftosság, és ezzel együtt a hús lényege is. Akárhogyan is kérjük, a lényeg az, hogy élvezzük az ízeket, és ezzel a Burger and Love-ban biztosan nem lesz gond. Szerelemre fel!

Kinek a metódusával készül a sült krumpli?

Ha te is szeretnél nyerni a Burger & Love csodás burgereiből, válaszold meg az alábbi kérdést helyesen, aztán már csak a szerencsén múlik a dolog! Egy-egy fő 2500 forintos kupont nyer, melyet az étteremben tud majd beváltani!

A) Jamie Oliver
B.)Gordon Ramsey
C) Heston Blumenthal

A helyes megfejtést küldd el a jatek@player.hu e-mail címre, a tárgyrovatba írd azt, hogy Burger and Love! A határidő szeptember 21-e. A győzteseket e-mailben értesítjük! Sok szerencsét!

(Fotó: Tóth István)

És ezt olvastad már?
Itt nézd meg Amyt, mert a Tinderen nem fogod látni